Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hiánypótló kezdeményezés: indul a JAM Popiskola!

A könnyűzene az életed? Mindig is zeneszerző, dalszövegíró, előadóművész vagy zenei menedzser szerettél volna lenni? Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, akkor Magyarország első pop-sulijában, a JAM Popiskolában a helyed! 

A tehetségkutató televízió műsorok korát éljük, évről évre nagyon sok számos tehetség bukkan fel ezekben, de most azok is esélyt kaphatnak, akik kevésbé csillogó módon, nem okvetlenül minden lépést a nyilvánosság előtt megélve szeretnének rövidebb-hosszabb távú sikereket elérni, hanem tanulmányokkal szeretnék mindezt megalapozni.
A vadonatúj kezdeményezés máris maga mögé állította a szakma nagyágyúit.

„Örülök, hogy végre Magyarországon is lesz lehetőségük a fiataloknak popzenét tanulniuk. A tengerentúlon vagy Nyugat-Európában ez már természetes. Rajta, fiatalok, tanuljatok és írjatok szuper, új dalokat, mutassátok meg, hogy a tehetség bárkiben ott lakozhat!” – mondta a Fővárosi Operett Színház sztárja, Bereczki Zoltán.

De nem csak a musical kiválóságának tetszik a kezdeményezés. Caramel, a Megasztár győztese, a Lélekdonor szerzője, aki slágereivel a toplisták élén áll így vélekedik: „Nagyon jó ötletnek, nagyon jó kezdeményezésnek tartom a JAM Popiskolát. Hiánypótló oktatás, olyan iskola, ahol én is szívesen tanultam volna. Kíváncsian várom a növendékek munkáit, és szívesen támogatom is őket, mert tudom, hogy milyen nehéz elindulni ezen a pályán. Végre van egy fórum, ami segít ebben! Srácok! A suliban találkozunk!”

Igen, mert a szakmai ismert előadói, szerzői és menedzserei azok, akik okítani fogják a jövő zenei nagyágyúit, sőt, a diákok lehetőséget kapnak, hogy dalt írjanak a sztárok lemezeire. 4 szakon várják az érdeklődőket, és aki most jelentkezik, és sikeres felvételt nyer - júniusban már az iskola első nagyszabású zárórendezvényén, egy szuperkoncerten csillogtatja meg tehetségét.
Előadóművészet, zeneszerzés, hangszerelés, vagy akár menedzselés – mindent megtudhatsz, ami a popszakmáról érdekel.

„Az előadók utógondozásával nem mindig állnak a helyzet magaslatán a magyar „szakemberek”. Önmarketing, imidzsépítés és megfelelő közönségkommunikáció nélkül viszont énekelhet bárki hibátlanul és tisztán, pár fejsimogatáson kívül, más eredményt nem fog tudni felmutatni. Jó lehetőségnek tartom, hogy van egy hely, ahol megérthetik, megtanulhatják az érdeklődők, hogy mi egy előadó sikerének kulcsa.” A tinik bálványa SP tudja, mitől döglik a légy, és az igazi profit szerinte a dalok mellett a jó menedzselés választja el a középszerűektől.

Csatlakozz most a sulihoz, és játssz, hogy bekerülj a szerencsések közé, akik tehetségük megcsillantatásával ingyenesen megkapják a lehetőséget, hogy a JAM-ben tanuljanak. Részletek a www.facebook.hu/Jampopiskola vagy a www.jampopiskola.hu oldalakon.
Ne maradj le a saját slágeredről!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.