Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hihetetlen! Így néz ki Várkonyi Andi 100 éves nagypapája!

Kisgyermekkorában rengeteget időt töltöttek együtt, és ma már ugyan ritkán találkoznak, különleges kapcsolat köti össze dr. Várkonyi Andreát és nagypapáját. A család legidősebb tagja idén ünnepli 100. születésnapját, és mentális frissességéről mi sem árulkodik jobban annál, minthogy 10 unokája és 14 dédunokája nevét, illetve foglalkozását kívülről fújja.

Bár dr. Várkonyi Andrea hatalmas családja az ország, sőt a világ különböző pontjain él, mindig kerítenek alkalmat arra, hogy találkozzanak. A közös családi összejövetelekről nem hiányozhat a família oszlopos tagja, Pali bácsi sem, akit idén három gyermeke mellett 10 unokája és 14 dédunokája is felköszönt majd születésnapján.

Andi nagypapájával és anyukájával

„Hihetetlen: Nagypapi idén lesz száz éves! Ennél még nagyobb szerencse, hogy nem csak fizikailag, de szellemileg is kitűnő állapotban van. Biztos vagyok benne, ebben nagy szerepe van annak, hogy világ életében képezte magát: latin-görög-orosz szakos tanárként, filozófia egyetemi doktorként és fordítóként csodálatos útravalót adott nekünk - a tanulásra és önmagunk folyamatos képzésére „nevelt” minket” – mondta el dr. Várkonyi Andrea. Egykori orvosként hozzátette: ugyan fontos szerep jut a géneknek, de az agyi öregedés folyamata ellen igenis fel lehet lépni, és erre talán a nagypapa a legjobb példa.

Fotóalbum nézegetése közben

„Nagyon odafigyel az étkezésre, ebben édesanyám is segít neki, akik egy héten többször is ott van nála ­– ő gondoskodik arról is, hogy a vitaminok mellett ginkgo bilobával még jobban karban legyen tartva Nagypapi agyi vérkeringése, ezáltal a memóriája se hagyja cserben. Erre ritkán van példa, ugyanis közel a százhoz kívülről fújja az unokák és a dédunokák nevét, foglalkozását, a gyerekek estében pedig azt, hogy melyik iskolába járnak” – árulta el a csinos műsorvezető, aki kiemelten fontosnak tartja az agyi egészséget.

Különleges kapcsolat van közöttük

Dr. Várkonyi Andrea nagypapája minden nap korán kel, a napi rutinja szerint megborotválkozik, rejtvényt fejt, rengeteget olvas, piacra és templomba is jár – korához képest tehát aktív életet él.

A mai napig rengeteget beszélgetünk, ha csak tudok, leutazok hozzá és a szüleimhez Gyulára. Nagypapi néz engem a híradóban, néha még egy-két jó tanáccsal is ellát” – tette hozzá a büszke tévés.

Olyat mutat Várkonyi Andi, amilyet még soha!
Ritkán mesél szüleiről dr. Várkonyi Andrea, így azt is kevesen tudják, hogy orvosdinasztiából származik: a családnak 11 orvos tagja van. Professzor édesapja a hetedik iksz után is belgyógyászként praktizál, édesanyja pedig szemész főorvos. Most bemutatja őket!

 

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.