Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan alszol? Ez sokat elárul rólad!

Mindenkinek megvan a maga kedvenc testhelyzete, hogy hogyan szeret álomba merülni. Alvási pozíciónk azonban sokat elárul a személyiségünkről, emberi kapcsolatainkról - állítja egy brit kutatócsoport.Nézzük, hogyan!?

"Mikor ébren vagyunk, tipikus gesztusaink, testbeszédünk árulkodik rólunk. Ez mára már közismert tény. Ami a mi kutatásunk ehhez képet azért újdonság, mert voltaképpen az emberek tudat alatti testbeszédét tesszük érthetővé"- mondta el Idzikowski professzor, a kérdéssel foglalkozó kutatócsoport vezetője.

A brit Sleep Assessment and Advisory Service több ezer ember alvásai szokásait felmérve 6 típusba sorolta az embereket általános alvási pozíciójuk és a hozzájuk kapcsolódó lelki tulajdonságok szerint.

Magzatpóz

Ez a legtipikusabb alvási helyzet, a vizsgálatban részt vevő 1000 emberből 410 szenderedett álomba felhúzott lábbal összekucorodva, ezek közül is kétszer annyi volt a nő, mint a férfi. A brit kutatók megállapítása szerint a magzatpózban alvó emberek rendkívül mély érzésűek és talán kissé visszahúzódóak: ha új emberrel találkoznak, idő kell, amíg feloldódnak.

Hasábfa-póz

A vizsgálati alanyok 15%-a szenderedett el az egyik oldalán fekve, nyújtott lábbal, a törzs mentén fekvő karokkal. Állítólag az ilyen pozícióban alvó emberek szeretnek a középpontban lenni, könnyen belevetik magukat az új dolgokba, de sokszor csalódnak is az  emberekben, mert nem elég elővigyázatosak az új ismerősökkel.

Esengő póz

Mintha csak kérlelne valakit, az ilyen pózban alvó az egyik oldalán, két karját maga elé nyújtva, derékban kicsit meghajolva fekszik az emberek 13%-a. Jellemző az esengő pózban alvó emberre, hogy nehezen dönt, de aztán elhatározása megváltoztathatatlan. Hajlamos a gyanakvásra és a cinizmusra.

Katona-póz

Viszonylag ritka testhelyzet (8%): az illető a hátán fekszik, karjai a teste mellett. Aki így alszik, állítólag csendes, szerény, visszahúzódó. Gyakorlatias, hatékony ember, viszont elvárásai nemcsak sajátmagával, hanem másokkal szemben is igen magasak.

Szabadeső

A hasán, fejét oldalra fordítva, a párnát két oldalról ölelve alszik az emberek 7%-a. A szabadesés-pozícióban alvók igazi társasági lények, lazák, könnyen oldódók, ugyanakkor nem bírják a kritikát, gyakran kifejezetten sértődékenyek.

Tengeri csillag

Szintén ritka póz, alig 5% választotta a kísérleti alanyok közül. Az ilyen testhelyzetben alvó a hátán fekszik, karjai lazán a feje mellett,a párnán nyugszanak. Állítólag akik így szenderülnek álomba esténként, könnyen ismerkednek, segítőkészek és megbízható barátoknak bizonyulnak.

Forrás: http://news.bbc.co.uk/2/hi/health/3112170.stm

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.