Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan hat a pornográfia szexuális életünkre?

Számos téves elképzelés kering a pornográf filmek, kiadványok körül. Egyesek egyszerűen csak nevetségesek, mások azonban valóban mérgezőek. Francia kutatók a felméréseik alapján összeállítottak egy "igaz-téves" tanulmányt, magyarázatokkal kiegészítve.

Íme a tanulmány legfontosabb megállapításai:

1.) A pornográfia megtanít az anatómiai különbségekre a nemek között. Megtudhatjuk, hogyan működik a másik nem, s hogy a miénk normális-e.

Ez a nézet téves - állítják a szakértők. A filmek férfi szereplőit péniszük mérete alapján választják ki, mely természetesen lényegesen nagyobb az átlagosnál, hiszen ez által válik lenyűgözővé a nézők számára. Másrészt a filmekben szereplő nők nemi szervei körüli epilálás azt sugallja, hogy a normális nőknek ilyennek kell lenniük. Mindkét nembeli nézőben - összehasonlítva magukat a filmbeli szereplőkkel - súlyos szorongások alakulhatnak ki, mely károsan hat szexuális életükre.

2.) A pornográf filmek nézői megértőbbek lesznek partnereikkel.

Két amerikai szakértő többéves közvélemény kutatása alapján összeállított, "Szexuális intelligencia" című tanulmányukban egyértelműen megállapítják, hogy azok, akik rendszeresen néznek pornográf filmeket, sokkal negatívabban viszonyulnak partnerükhöz. A filmbeli jeleneteket vizionálják párkapcsolatukban, amely a valóságban természetesen nem következik be, így egyre elégedetlenebbek, és agresszívebbek lesznek partnerükkel.

3.) A pornográfia fogyasztói sokkal elégedettebbek szexuális életükkel.

Francia kutatók több hónapon keresztül megfigyeltek két csoportot. Az egyik csoportban lévő pároknak hetente egy órát vetíttetek pornográf filmeket. Egyértelműen úgy nyilatkoztak a kísérlet végén, hogy rossz hatással volt a korábban harmonikus szexuális kapcsolatukra.

4.) A pornográf filmek függőséget okoznak.

A kutatások kimutatták, hogy 6-9 %-a azoknak, akik pornográf filmeket néznek olyan függőségbe kerül, hogy nem tudja korlátozni "fogyasztását", sőt egyre hosszabb időt tölt a képernyő előtt, lassan szinte az őrületbe kergetve saját magát.

5.) A pornográfia fokozza a nemi vágyat.

A valóságban sok nő panaszkodik arról, hogy párjuk, aki rendszeresen néz pornó filmet, egyre kevésbé érdeklődik iránta. Egy felmérés szerint 68%-a azoknak a pároknak, akiknél az egyik fél rendszeresen néz pornográf filmeket egyre lazul a szexuális kapcsolatuk. Elvesztik egymás iránti érdeklődésüket, s hónapok, vagy akár évek óta nincs szexuális kapcsolatuk.

6.) Normális, hogy a fiatalok pornó filmeket nézzenek, legalább tájékozottabbak lesznek.

A legveszélyesebb nézetnek tartják a szakértők ezt az álláspontot. Nem csupán azért, mert téves képeket ad a fiataloknak a szexualitásról, a nő-férfi kapcsolatról, a vágyról és az örömszerzésről, hanem azért is mert a saját szexuális tapasztalatokkal nem rendelkező "szűz" lelket és szellemet töri meg. Lerombolja az illúziót és a fantáziát, és a pornográf filmek kockái helyettesítik a személyes tapasztalatok alapján kialakuló szerelmi élmények képeit.

7.) A pornográf filmekből megtanulhatjuk, hogyan szerezzünk örömet a nőknek.

Bármily jó szándékú is ez a nézet, nem felel meg a valóságnak. A filmek szereplői ugyanis a forgatás alatt nem jutnak el az orgazmusig, s gyönyört sem érnek el. Játékuk tökéletes - ám szimuláció. Ráadásul, amit a képek sugallnak, az inkább a férfiasság fantasztikuma, mint a nők öröme.

8.) Egy férfinak, aki jó szerető akar lenni, olyan hosszan kell kitartania, mint a filmbeli szereplőnek.

Valóban a filmekben szereplő férfiaknak úgy tűnik, órákig tart az erekciója. A valóságban azonban ezeket a filmeket sok jelenetből vágják össze olyan hosszúra, hogy azt az illúziót keltsék, az igazi férfi fáradhatatlan.

9.) A filmbeli szereplők gyakran Viagrat szednek.

Nos, ez így igaz! A szereplőnek meg kell dolgoznia a fizetésért. Így azután, kénytelenek mindenféle serkentőszert szedni, hogy elássák a feladatukat, hiszen valójában ők is csak emberek, akik a valóságban néha ugyanúgy kudarcot tudnak vallani.

10.) A nők ugyanúgy szeretik nézni a pornó filmeket, mint a férfiak, csak ők ezt inkább eltitkolják.

Valójában a nők sokkal kevésbé fogékonyak a pornó képekre. A női léleknek sokkal kevésbé fontos a látvány, mint a férfiaknak. Ráadásul a pornó filmekben a nők általában sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint a férfiak, s ez a női nézők számára kifejezetten taszító.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.