Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan kezeljük a fagyási sérüléseket?

A fagyási sérülés elsősorban a lábakat, kezeket, orrot, füleket veszélyezteti, ám komolyabb lehűlés esetén külső segítség nélkül nincs esély a fagyhalál elkerülésére.

A hideg hatására beindul a szervezet védekező reflexe, melynek következtében érösszehúzódás, érszűkület jellemzi a hidegnek kitett területeket. A védekező mechanizmus a későbbiekben azonban káros következményekkel jár, hiszen a tartós érszűkület következtében sérül az adott területek oxigen- és tápanyagellátása.

Mindennek következtében a legkisebb erekben vérrögök keletkezhetnek, melyek az adott erek elzáródásához, a keringés megszűnéséhez és végső soron szöveti elhaláshoz vezetnek.

A fagyási sérülés fokozatai

Elsőfokú fagyás. Az elsőfokú fagyás a bőr fehéres, sárgás elszíneződésével jár, zsibbadó, égő érzés kíséri, néhány óra múlva vizenyő jelentkezhet. Napok múlva a fagyott testrészt borító bőr hámlani kezd, ami hetekig tarthat.

Másodfokú fagyás. A másodfokú fagyást a bővérűség, a vizenyő, majd körülbelül 12 óra múlva a hólyagképződés jellemzi. A hólyagokban víztiszta vagy fehéres folyadék van, a hólyagokat vérbő szegély veszi körül. A vizenyő egy héten belül eltűnik, a hólyagok 2-3 hét alatt beszáradnak és helyükön fekete pörk alakul ki. A pörk leválása után sérülékeny, vékony lesz a bőr. Jellemző, hogy a bőr érzőműködése megszűnik, fonákérzés, illetve fájdalom jelentkezik.

Harmadfokú fagyás. Harmadfokú fagyás esetén a bőr teljes vastagságában sérül, de érintett lehet a bőralja is. A viaszos színű területről zavaros váladék szivárog, a sérült terület határán hólyagok alakulnak ki, az egész fagyott testrész megdagad. Napok alatt kialakulhatnak a mélyebb szövetek elhalására utaló tünetek is. Fekete, kemény, száraz pörk alakul ki, ami végül leválik, és a bőrön fekélyek képződnek. A harmadfokú fagyást kifejezett lüktető, nyilalló fájdalom kíséri.

Negyedfokú fagyás. Negyedfokú fagyás esetén a bőr, az izomszövet és a csont is elhal. Üszkösödés indul, a sérült szövet fekete, száraz, mumifikált.

A fagyási sérülések kezelése

A fagyás felismerése az előbb felsorolt tünetek alapján nem nehéz, a kezelést azonnal meg kell kezdeni!

  • A végtagok felületes fagyását a helyszínen lehet úgy kezelni, hogy meleg kézzel tartós, állandó nyomást gyakorlunk a területre, dörzsölés nélkül. Az ujjakat hónaljba helyezzük, a lábujjak és a sarok fagyása esetén a lábbelit le kell venni, a lábat megszárítani és száraz zoknival illetve egyéb száraz lábbelivel fedni.
  • A testhőmérsékletnél valamivel melegebb hőmérsékleten történő melegítés jelentős mértékben csökkentheti a szövetelhalást. Ha mindezt hideg környezetben kell megtennünk, akkor a fagyott részt nem szabad felmelegíteni, hiszen az újrafagyás során a szövetelhalás veszélye megnő.
  • A felmelegítést 32-40 fokos vízzel a legcélszerűbb végezni, nem ajánlott a száraz meleg (kályha, nyílt tűz) használata, hiszen nehéz a hőmérsékletet szabályozni.
  • Felmelegítés után fontos a fertőzés megelőzése. Enyhe esetben fertőtlenítő hatású áztatással kezelhetjük a helyi fertőzéseket, míg mély fertőzések kezelésekor antibiotikumra is szükség lehet. Tetanuszoltás adása kötelező.
  • Sebészi beavatkozást a fagyás után eltelt 1-2 héttel érdemes mérlegelni, hiszen amíg be nem bizonyosodik az adott terület elhalása, addig kerülni kell a műtéti beavatkozást.
Folyton hideg végtagok - Betegség tünete is lehet :

 A  cikk folytatása: http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=48&menu=betegseg&news_id=993#


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.