Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan kommunikáljunk a "turbó" tinikkel?

Az ellenállás és lázadás tökéletesen normális a kamaszkorban. Mivel agyuk ebben a korban még fejlődében van, az empátia képessége csak 20 éves korra alakul ki. De akkor hogyan lehet kommunikálni velük?

A körülbelül 600 ezresre tehető magyar tinik serege a klasszikus polgári értékeket sokkal mélyebben hordozza magában, mint a környező országok fiataljai, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy szüleiktől és barátaiktól várják nehéz helyzetben az útmutatást - derült ki a Magyar Fogyasztó 18- konferencián, október elején.

A résztvevők itt értékes információkat tudhattak meg a tinik életstílusáról, szubkultúráiról, kedvenc márkáiról, valamint fogyasztási és a médiahasználati szokásairól.

Kiderült, hogy a kamaszok 25 százaléka látja úgy, nem tud beilleszkedni közvetlen környezetébe mindamellett, hogy erős benne a megfelelni akarás. Bár úgy tűnhet, hogy folyton a neten lógnak, még így is ők olvasnak a legtöbbet a teljes népességhez viszonyítva. Nagyon magas közöttük az önmagukat depresszívnek vallók arány, amiben talán közrejátszik az is, hogy a magyar fiataloknak van a legkevesebb valós és a legtöbb on-line ismerőse.

A konferencián részt vevő fiatalok szerint nagyon kevés reklám szólítja meg közvetlenül őket és annak se szeretnének a hatása alá kerülni, mivel "a jó fogyasztó az, akire nem hat a reklám". Bár elzárkóznak a reklámok hatása elől, jártasak a márkák világában, tudják melyik cég kinek, és hogyan kommunikál.

De lehet egy ennyire gyorsan változó világban élő csoportnak kommunikálni? - tették fel a kérdést a szervezők és a résztvevők.

Lehet, azonban néhány jó tanácsot vegyünk figyelembe. Például nem érdemes "haverkodni", vagy lekezelően kommunikálni feléjük. Ha pedig túl öregnek érezzük magunkat ahhoz, hogy autentikusan tudjunk hozzájuk szólni, ne féljünk segítséget kérni ettől a nagyon nyitott és rendkívül kritikus "turbó" generációtól.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.