Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan sminkeljünk idén ősszel?

Ahogy az évszakok váltják egymást, úgy a divatszínek is váltakoznak. Tavaly ősszel a puritán, visszafogottabb sminkek voltak divatosak. Idén ősszel azonban a szín kavalkád jellemző, és a sötétebb tónusú színekre kerül a hangsúly, így a minimal make-up háttérbe szorul.

Az idei divatszínek elsősorban: a lila, a szürke és a padlizsán lesz, de a barna sötét árnyalatai is jelen lesznek.

A száj erősebb hangsúlyozása lesz a divat. Az ajak kiemelését idén ősszel, a lilás-bordó árnyalatokkal tehetjük divatossá, de megjelennek a vörösben pompázó rúzsok és szájfények is.

Ősszel és télen fontos az alapozó használata. Lehetőleg folyékony alapozót használjunk, mert az hidratáló, bőrtápláló hatóanyagokat is tartalmaz a fedőképességet biztosító összetevők mellett.

A szemek alapja a sötétebb színek, elmosódott kontúrok, és a satírozás, amely szexisebbé, és macskássá teszi a női szempárt.

Ezt a trendet nem a világos hajúaknak találták ki. Illetve nekik nehéz lesz a színharmóniát a divattal , a trenddel és hajszínűkkel összehozni.

De tudjuk, örök igazság: csak azt vedd figyelembe, ami jól áll, és illik hozzád és egyéniségedhez.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.