Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan "sorvad el" a szervezetünk?

Az öregedés az élethez hozzátartozó biológiai folyamatok összessége, melyre a mai kor embere hajlamos betegségként gondolni, pedig ugyanolyan fiziológiai folyamat, mint az alvás vagy emésztés. Az öregedés elkerülhetetlenül bekövetkezik, annak legfeljebb ütemét és az esztétikai megjelenését lehet megváltoztatni.

Az időskor a szervezet "elhasználódása" miatt valóban gyakran betegségeket hoz magával, amelyek a környezet káros hatásainak következtében, vagy a szervezet különböző folyamatainak intenzitásában, módjában bekövetkező változások következtében alakulnak ki. Nézzük, melyek azok a változások, amelyekkel a modern kor időseinek általában számolnia kell!

A testsúly csökkenése vagy növekedése majdnem minden esetben bekövetkezik. Ezen belül változik a test bruttó víz- és zsírtartalma, ennek aránya,továbbá az egyes belső szervek tömege is változik.

Az egész szervezetre jellemző az atrófiás folyamatok jelenléte, amely során a szövetek állományt veszítenek (sorvadnak). A fibrózis kötőszövetesedést jelent, mely szintén a különböző zsigerek és a mozgásszervek működésének csökkenéséhez vezet.

Az anyagcsere zavarai

A zsigerek vérátáramlásának megváltozása a funkciók eltérését okozza, a vesék esetében például a csökkenő vérátáramlás a vizelet mennyiségének csökkenését, a vesecsatornácskák funkciójának romlása a vizelet összetételének szigorú kontrollját lazítja fel.

Idős korban a folyadékháztartás könnyen felborulhat. Az idősek hamar kiszáradnak, ami ebben az életszakaszban nagyon veszélyes - például a szívizominfarktus vagy az agyvérzés kialakulásának szempontjából is. Az ok lehet csökkent folyadékfelvétel, ami az idősek körében általánosan jellemző, vagy fokozott folyadékvesztés, ami banális okok miatt is bekövetkezhet (néhány napig tartó meleg idő).

A széklet- és vizeletürítés gyakran komoly problémák forrása. Számos idős ember életének kulcsproblémája a székletürítés, mely akár minden másnál fontosabbá válhat az érintett számára.

A vizelettartás nehézsége (inkontinencia) szintén sokakat érint, csakúgy, mint az idősödő férfiak többségére jellemző vizeletelakadás (ami a prosztata "élettani" megnagyobbodása miatt következik be).

A fertőzésekkel szembeni ellenállás már kisebb

A fertőzéses betegségek egy idős beteg számára sokkal nagyobb problémát jelentenek, mint a fiatalabbaknál. Banális nátha is okozhat végzetes kimenetelű tüdőgyulladást az immunrendszer védekező képességének csökkenése miatt. Ugyanígy bármely fertőzés hamar válhat komolyabb és kiterjedtebb betegség forrásává: fiatalabb korban egy-két nap alatt gyógyuló hólyaghurut vesemedence-gyulladásba torkollhat.

Gyakoribbá válnak a tüdőbetegségek, amelyek elsősorban a környezeti ártalmakhoz köthetők.

Az ízületek sem a régiek

Az öregkor egyik nagy veszélye az elesés, amely legtöbbször a mozgásszervek instabilitásának következménye, de nem kizárólagosan (gyakran például szédülés miatt következik be). Az esés komoly következményekkel járhat.

Az évtizedes megterhelés a mozgásszervek kopásához, az izmok nyújthatóságának és teherbírásának csökkenéséhez vezet, a csontritkulás pedig kisebb ütések esetén is töréssel jár. A mozgás nehezítettsége az időseket súlyosan gátolhatja mindennapi tevékenységük végzése közben.

Az érrendszer betegségei:

Folytatás: http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=75&menu=eletmod&news_id=2279&cim=Hogyan-oregszik-szervezetunk?---Az-idoskor


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.