Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hoppá! Betáncoltuk magunkat a Hip Hop Olimpiára

Véget ért a VI. Hungarian Hip Hop Dance Championship. Az ország legelismertebb street dance versenyén több mint ötszáz táncos, majdnem száz produkcióját értékelte a nemzetközi zsűri. A magyar válogatott harmadik helyezést ért el a kategóriájában, így részt vehet a Hip Hop Olimpián.

Eldőlt, kik azok a hazai csapatok, akik képviselhetik az országot az USA-ban augusztus 7-12-e között, a World Hip Hop Dance Championship bajnokságán. Dobogós helyezést ért el az első magyar hip hop válogatott, a Full Cool Crew is, akik bár hajszál híján, de így megszerezték a világbajnokságon való részvételi jogot.

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

Világszínvonalú produkcióval lepte meg a zsűrit egy kaposvári csapat, az NDC Dreamers. A táncosok mind technikájukban, mind előadásmódjukban lenyűgözték a bírákat, így egyértelműen nekik járt az első helyezés a megacrew kategóriában. A felnőtt kategória tavalyi bajnok csapata, a New Dance World crew idén is magasan kiemelkedett az indulók közül és sikerült megvédenie bajnoki címét.

Fotó: Nagy Laszlo

A rendezvényt Jammal és a GrooveTroop különleges fellépése színesítette, hiszen a közönség ezen a rendezvényen hallhatott először élő hangszereken megszólalni igazi klasszikus hip hop számokat. A hazai megmérettetés után a nyertes csapatok most már minden erejükkel a világbajnokságra koncentrálhatnak. A válogatott sem torpan meg a harmadik helyezés után, hanem keményen edz tovább, hogy a legjobb formáját hozza a világ legnagyobb hip hop csatáján.

Az 5 legnépszerűbb mozgásforma – te melyiket választottad?
A rendszeres testmozgás kiemelt szerepet játszik egészségünk megőrzésében, de legalább olyan fontos alakunk formálásában is. De melyek azok a mozgásformák, amiket egyre többen választanak, ha a mindennapi testmozgásról esik szó?

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.