Kos (márc.21-ápr.20.)
Érzelmi téren most kiegyensúlyozott napoknak néz elébe. Erős indulatait most képes az ellenfeleivel szemben is megfékezni. Jó szervezőképességének köszönhetően a váratlan helyzetekben is helyt tud állni. A munkában most fantasztikus sikert mondhat magáénak, bankszámlája is hízni fog tőle.
Bika (ápr.21-máj.20.)
Ez a hét nem alkalmas arra, hogy befektetésekkel, és üzleti ügyekkel foglalkozzon. Önismeretre viszont kiváló időszak, és arra is, hogy családjával, barátaival több időt töltsön. A szerelemben még mindig tart a romantikus rajongás, ráadásul társa révén most előnyös helyzetbe is kerülhet. Szakmai pályája fölfelé ível.
Ikrek (máj.21-jún.21.)
Most az anyagi biztonság megteremtése legyen a fő célja. Ha pénzügyeit most rendbe tudja hozni, mázsás kő esik le majd a szívéről. Talán éppen ezen a héten kap egy olyan megbízást, amely szakmai és anyagi téren is előre lendíti. Vigyázzon, mert kesernyés humorát újdonsült ismerősei félre érthetik.
Rák (jún.22-júl.22.)
Ha egy kicsit fáradtnak és erőtlennek érzi magát, kiránduljon vagy mozogjon sokat. Lehet, hogy a munkahelyén átszervezések és elbocsátások lesznek, ám Önt ezek nem fogják drámaian érinteni. Ha vállalkozáson töri a fejét, ne beszéljen terveiről senkinek, ne kiabálja el a szerencséjét. Olyan helyről érkezik most segítség, ahonnan a legkevésbé várja.
Oroszlán (júl.23-aug.23.)
A sok álmatlan éjszaka után felmerül a kérdés, vajon mi a legfontosabb az életében: a karrier vagy a magánélete? Talán szerencsésebb lenne, ha nem venne részt az őrült munkahelyi harcban, mert ez felőrli az erejét, még akkor is, ha nagy az ereje és optimistán szemléli a világot. Szerelmével kapcsolatban egy gyanúja beigazolódik.
Szűz (aug.24-szept.23.)
Ha titokban nagy horderejű lépéseket fontolgat, aludjon még rá egyet-kettőt. Hihetetlen hírt hall, amely nagy hatással lehet az Ön életére is. Járjon a dolog végére és vegye kezébe az irányítást. Konoksága felbőszíti környezetét, jó lenne, ha humorával oldaná a békétlen helyzetet. Pénzügyi helyzete most stagnál.
Mérleg (szept.24-okt.23.)
Ne akarjon olyan emberrel szerelmi viszonyba kerülni, aki nem szabad, mert a karma törvényei szerint fizetni fog érte. Gyereke sorsa rendeződik, talán az Ön jó tanácsai is segítenek ebben. Ne ragadjon le az apró részleteken, nézzen magasabb nézőpontból munkájára. Ehhez hozzásegíti kedvese is, aki felnyitja a szemét.
Skorpió (okt.24-nov.22.)
Elszánt hivatástudata, kitartása és szorgalma magával ragadó, sajátos humorával pedig csak tovább növelheti vonzerejét. Hűséges, de most gyakran pazarolja ezt az érzést olyanokra, akik nem érdemlik meg. Olyan szövetségeseket szerezhet, akikkel nem mindennapi eredményeket érhet el. Párkapcsolatában Önnek köszönhetően-új szelek fújnak.
Nyilas (nov.23-dec.21.)
A munkahelyi változások miatt most szerencsésnek érezheti magát, felettese elismerését is kivívja. Párkapcsolatáért most érdemes egy kicsit többet tennie, így egyre jobban élvezhető a helyzet. Bár a héten sok teher nehezedik a vállára, mégis jól bírja a gyűrődést. Adóügyei rendezésére kiváló időszak. Egy régi ismerőse felkavarja érzelmeit.
Bak (dec.22-jan.20.)
A lelke most az unalmas részletmunkák ellen berzenkedik, de jó lenne, ha gyorsan találna valami megoldást a melankólia ellen. Most barátai segítenek kirángatni ebből a helyzetéből, amikor szórakozni hívják. Jótékony cselekedete miatt népszerű lesz, és akin segít, még hálás is Ön iránt. Egy rég elveszettnek hitt tárgy is megkerül, és egy titkokkal foglalkozó társaságba is bekerül.
Vízöntő (jan.21-febr.19.)
A párja által váratlanul provokált beszélgetés, most egészen új irányba terelheti a kapcsolatukat. Átmeneti az a bizonytalanság, amely most a kedvét szegi. Remekül tud befolyásolni másokat, miközben kitapintja gyenge pontjait. Okos stratéga, de hajlamos a pletykálkodásra és az irigységre. A héten egy titkos szexuális kapcsolatba keveredik.
Halak (febr.20-márc.20.)
Tartsa be a fizetési határidőket és ne keveredjen piszkos pénzügyekbe. Egy régi barátjára rábukkan az interneten, és a találkozás olyan emlékeket idéz fel, amelyek mindkettejüket elérzékenyítik. Alkotó ereje most határtalan, minden ötletét tegye pénzzé. Partnere többször felfrissíti most testileg és lelkileg.
Szerencsés hetet!