Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hőségben: mit igyon a gyermek?

A gyerekek folyadékigénye az életkorral és az évszakokkal együtt változik. A kevés folyadékfogyasztás csecsemőknél könnyen vezethet kiszáradáshoz, nagyobb gyerekeknél pedig csökkenti a koncentrációs és teljesítő képességet, fejfájás alakulhat ki. Mikor, mit és mennyit igyanak a gyermekek?

Az anyatejet a természet úgy alkotta meg, hogy a csecsemő folyadék- és táplálékszükségletét egyaránt biztosítsa. Szoptatáskor először híg, vízszerű tej ürül, amelyet úgynevezett szomjoltó tejnek is neveznek, majd a szoptatás második felében ez sűrűbbé válik, zsír- és kalóriadúsabb lesz a tej. A tápszerek összetétele is fedezi a kicsik folyadékigényét. Kiegészítésre mindkét táplálási mód esetében csak féléves kor után, a szilárd táplálékok bevezetését követően van szükség.

A kiszáradás jelei
A baba sápadt, bágyadt, aluszékony, szemei karikásak, bőre száraz. Csecsemőknél a kiszáradás jellegzetes tünete, ha a kutacs fekvő testhelyzetben besüpped.

Bizonyos körülmények mellett mégis külön figyelmet kell fordítanunk a folyadékpótlásra, már a baba féléves korát megelőzően is – magyarázza dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgyógyásza. Ilyen helyzet adódhat, ha a baba lázas beteg. A láz nagy mennyiségű folyadékot von el a szervezetétől, és mivel a kicsik só- és vízháztartása rendkívül érzékeny, a magas láz könnyen okozhat kiszáradást.

A láz mellett a hasmenéssel, hányással járó betegségek, a nyári hőség vagy télen a túlfűtött lakásban a meleg hatására is sok folyadékot veszít a kicsi szervezete. Ilyen esetekben a babát az anyatej mellett babavízzel, esetleg forralt, majd lehűtött csapvízzel kínáljuk meg. Az ásványvíz magas ásványianyag-tartalma megterheli a pici veséjét, ezért egyéves kor alatt ezt nem javasoljuk. Vásárolhatunk a csecsemő életkorának megfelelő instant teaporokat is, vagy készíthetünk házilag is koffeinmentes gyümölcsteát, de ügyeljünk rá, hogy egyéves kor alatt ne mézzel, inkább szőlő- vagy gyümölcscukorral ízesítsük.

Mennyi folyadékra van szüksége a kicsinek?
0–6 hónap: a tejes táplálás megfelelő mennyiségű folyadékot biztosít

6–12 hónap: 1 deci

1–2 év: 6 deci

2–3 év: 7 deci

óvodáskor: 1 liter

A hozzátáplálás bevezetését különböző gyümölcs- és zöldséglevek kóstolgatásával kezdjük, így ebben az időszakban még nem kell figyelmet fordítanunk folyadékpótlásra. A későbbiekben bevezetett főzelékfélék, pépek és babakekszek mellett már a pici folyadékigénye is növekedhet.

A felsorolt mennyiségekben természetesen lehetnek egyéni különbségek. Vannak gyerekek, akik kifejezetten szeretnek inni, többször is kérnek a nap folyamán, míg másokat lefoglalnak az egyéb tennivalók, és nekünk, szülőknek kell figyelnünk arra, hogy elegendő folyadékot fogyasszanak.

A kicsinek ne étkezés előtt adjunk inni. A legjobb, ha étkezés után, vagy két étkezés közt oltja szomját. Játék közben a gyerekek gyakran elfeledkeznek az ivásról, ilyenkor kínáljuk őket gyakrabban. Sportolás, séta alkalmával is mindig iktassunk be „ivószüneteket”.

Mit adjunk a kicsinek?
Ásványvizek

Az ásványvizek közül válasszunk szénsavmentes változatot. A szénsavas vízben oldott gázok a gyomorban felszabadulva feszítő érzést, refluxot provokálhatnak, haspuffadást okozhatnak. A feszülő has kellemetlen érzetet kelt a gyermekben. Különböző ásványvizekben minden ionnak más-más a koncentrációja, ezért érdemes váltogatni a különböző márkákat.

Gyümölcslevek

Az üdítők közül leginkább a tartósítót és színezékanyagot nem tartalmazó természetes gyümölcslevek a legegészségesebbek. Igaz, a friss gyümölcsöt nem pótolják teljes mértékben, de részlegesen vitaminforrásként szolgálhatnak.

Mesterséges üdítőitalok

Bármennyire is népszerűek, különösen a kólafélék – egészségtelenek, és nem gyermekeknek valók. Koffeintartalmuk izgatólag hat, ha a gyermek egy bizonyos mennyiségnél többet iszik meg, nyugtalan lesz, nem tud elaludni. Foszforsavtartalmuk erős marószer, ezért a fogakat tönkreteszi. Ezt igazolja egy korábbi kísérlet, melynek során egy pohár kólába tettek egy gyermektejfogat, s az néhány napon belül teljesen feloldódott abban! Ezenkívül édessége miatt fogszuvasodást is okoz, hizlal. A benne levő illatanyag, a perubalzsam pedig allergiás reakciót válthat ki. Ilyenkor az erre érzékenyeken kipirulás, csalánkiütések jelennek meg. Nemcsak a kólától, más színezékanyagokat tartalmazó üdítők is hasonló tüneteket okozhatnak.

Tea

A kicsiknek szánt teák megválasztásánál ügyeljünk arra, hogy ne gyümölcsaromával illatosított fekete teát válasszunk. Ezek a termékek nemcsak koffeint tartalmaznak, de a gyümölcsaromák (színezék és illatanyagok) miatt ritkán allergiás tüneteket kiváltó hatásuk is lehet. A teák közül a valódi gyümölcstea ajánlható a leginkább. Ezt akár ízesíteni sem kell, hiszen a benne levő gyümölcsök kellemes aromát biztosítanak.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.