Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hosszabb, egészségesebb életet szeretne? Ezt egye!

A magasabb szójabevitel és a kiegyensúlyozott étrend csökkenti a halálhoz vezető rizikófaktorokat - állítja a Hong Kong-i Egyetem tanulmánya.

Az egyetem orvostudományi kara nagyszabású kutatása keretében az 1998-ban Hong Kongban elhunytak 81 százalékának életkörülményeit vizsgálta. A kutatók adatokat gyűjtöttek az elhunytak illetve a velük közel azonos évben születettek étkezési szokásairól.

Az eredmények azt mutatták, hogy a több szóját fogyasztó emberek halálozási kockázata alacsonyabb. Azok halálozási kockázata, akik heti 4 vagy több alkalommal esznek szóját, 30 százalékkal alacsonyabb összehasonlítva azokkal, akik legfeljebb havonta egyszer esznek szóját.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy azok halálozási kockázata, akik sok kevésbé egészséges ételt esznek - például húsok, tejtermékek -, és emellett kevesebb egészséges ételt fogyasztanak - mint például a zöldségek, gyümölcsök, hal, szója, tea -, 113 százalékkal magasabb azokénál, akik kiegyensúlyozottan étkeztek.

Az egyetem közegészségtani intézetének professzora (és a kutatás vezetője), Lam Tai-hing elmondta, hogy a szója fehérjében és rostokban igen gazdag táplálék, ami csökkenti a rák és szívbetegségek kialakulásának esélyeit. Lam azt javasolja, hogy fogyasszunk minél több szóját, lehetőleg tofut vagy szójatejet.

Célozva arra, hogy a hong kongiak étrendjében is több hús szerepel, mint zöldség, a professzor azt javasolta, hogy fogyasszanak gyümölcsöt és zöldséget minden étkezés előtt, mielőtt húst fogyasztanak.

"A hús és a tej nem tűnik veszélyesnek az egészségre akkor, ha ugyanannyi mennyiségű egészséges táplálékot, például zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk mellé" - magyarázta Lam. Az eredményeket közlő tanulmány 2006-ban megjelent két ismert nemzetközi folyóiratban, a Preventive Medicine-ben és az International Journal of Epidemology-ben is megjelent.

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.