Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hurrá! Nyaralunk?

Míg 2011-ben mindössze öt hosszú hétvége volt, addig idén kilenc három-négy napos ünnepnek örülhetünk. A Szallas.hu online-kutatása szerint ez a belföldi turizmust élénkítheti, ugyanis a megkérdezettek 51 százaléka szívesen utazik ilyenkor belföldre, további 3 százalékuk pedig külföldre is örömmel kiruccan egy-egy hosszú hétvégén. Elsősorban a 35 év alattiak kelnek útra ilyenkor, az idősebbek inkább otthoni pihenésre használják ki az időt.

A belföldi célpontok malmára hajtja a vizet az aktuális gazdasági helyzet is. A nyár végéig a kutatás során megkérdezettek 54 százaléka csak belföldre, 11 százalékuk csak külföldre utazna, míg harmaduk mindkét vakációtípussal tervez. A jelenlegi gazdasági helyzet némileg visszaszorítja a külföldi utazásokat, az emberek többsége belföldön mégis hajlandó többet szánni a pihenésre, mint tavaly - mutat rá Rácz István, a Szallas.hu csoport marketingvezetője.

Országos összevetésben a Dél-dunántúli Régió látszik a legkedveltebb célpontnak: itt növekedett a legnagyobb mértékben a vendégforgalom az év első három hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A Magyar Turizmus Zrt. adatai szerint megközelítőleg tíz százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, amiben nagy szerepe van annak is, hogy az idén többen érkeztek külföldről, mint egy évvel korábban. Hegyi Zsuzsa regionális marketingigazgató szerint a nagyobb, nemzetközi érdeklődést is kiváltó rendezvények, jelentősebb konferenciák is megmozgatták a turistákat. Az utóbbi fél évben megvalósult a bikali reneszánsz élménybirtok szállófejlesztése, valamint az élményfürdő, ez az attrakció is több látogatót vonzott, mint korábban. A marketingigazgató szerint a nyári forgalom attól függ majd, hogy mennyi embert hoznak a régióba a fesztiválok. Egyre erőteljesebb hatása van ugyanis az idegenforgalmi mutatókra az ilyen típusú kisebb-nagyobb rendezvényeknek, és ez nem csak a vendégek számában látszik. Kutatások bizonyítják, hogy a fesztiválturisták a legtöbbet költő vendégek közé tartoznak. Sőt, a fesztiválok alkalmasak az idegenforgalmi évad meghosszabbítására, a szezonalitás kijátszására is, ami a belföldi turizmus fejlődése érdekében szintén fontos szempont.

A fesztivállátogatás mint utazási ok 2009 óta külön kategória. Az Európai Bizottság három évvel ezelőtt készült Eurobarometer felmérésében az európai utazók 5 százaléka - mind a belföldi, mind a külföldi utak tekintetében - ezt nevezte meg fő motivációként. Ugyanilyen arányban részesednek a gasztronómiai és a művészeti céllal tervezett utazások. A nemzetközi kitekintés szerint a fesztiválok különösen népszerűek a magyar utazók körében. Mi 8,3 százalékban ennek alapján választjuk ki az úti célunkat.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.