Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hűsítsük magunkat kívül-belül!

Ismét a maximum felé igyekszik a hőmérő, de ez rendjén is van így, hiszen nyár van. Aki teheti, a vízparton hűsöl, de persze 30 fok felett még ott is nagyon melegünk lehet. Aki pedig dolgozik, vagy szabadság, illetve utazási lehetőségek híján a városban tölti a nyarat, még inkább megsínyli a szervezet számára szokatlan kánikulát. Fontos, hogy fokozottan odafigyeljünk magunkra!

Limonádé mentával, Kép: weleda

Első számú szabály természetesen, hogy igyunk sokkal több folyadékot, mint egyébként. A hidratáláshoz legjobb a víz, de hogy jobban csússzon a napi szükséges mennyiség, 2-3 liter, ízesítsük bátran citrommal, lime-mal, mentával, vagy főzzünk egy nagy kancsó gyümölcsteát és igyuk jéghidegen. Az is fontos, hogy minél több hűsítő hatású ételt fogyasszunk, ilyenek természetesen a nyári gyümölcsök, a görög- és a sárgadinnye, a barack és a bogyós gyümölcsök is. De ha retket, paradicsomot, jégsalátát, zellert, uborkát, spenótot, brokkolit, karfiolt eszünk, akkor is jót teszünk a szervezetünknek. Hasonlóan jólesnek majd a savanyított tejtermékek, a joghurt, a kefír és az aludttej. Viseljünk szellős, természetes anyagokból készült ruhákat, ha sokat vagyunk szabadban, kerüljük a sötét színeket.

Hűsítő vacsi, Kép: weleda

És azt ugyebár mondanunk sem kell, hogy fokozottan ügyeljünk a testi higiéniára is. Ha tehetjük, zuhanyozzunk reggel és este is. Sok tévhit kering arról, hogy jó-e, ha izzadásgátlót használunk, hiszen az izzadás természetes folyamat, amely azt szolgálja, hogy a testünk hőveszteséget érjen el. De mindennek kellemetlen velejáróit azért kordában kell tartani, és erre a nyári időszakban különösen nagy szükség van. Sokat segít már az is, ha természetes alapanyagokból készült szappant, tusfürdőt használunk.

Vannak termékek, amik az ember és a természet kapcsolatán alapulnak, hogy a válogatott, magas minőségű alapanyagok magától értetődő módon idomuljanak a felhasználókhoz, és könnyedén beépülnek a bőr természetes védőrétegébe.

Hűsítsük magunkat kivül-belul, Kép: weleda

Válasszuk akár a rozmaring szappant vagy éppen a levendulás tusfürdőt, a tiszta természetes növényi olajokkal már megalapoztuk a bőrápolást. Emellett mindenképpen tanácsos frissítő spray vagy deo használata. Ezek közül pedig feltétlenül olyat kell választani, amely természetes módon akadályozza meg a testszag kialakulását, anélkül, hogy a bőr működését terhelően zavarná, és elzárná a pórusokat. A megfelelő dezodorok élénkítő aromáival felfrissítik a testet, hűsítenek és jó közérzetet nyújtanak. Figyelj! Legyen környezetbarát, hajtógáz nélküli, pumpás szórófejes!

Ne feledd! A jó nő - és férfi - a kánikulában is ápolt!

Nyári sztár, a koviubi
Amikor a hőmérséklet tartósan 25 fok fölé emelkedik, akkor több teendőnk is aktuálissá válik. Ezek egyike a sürgős kovászos uborka-készítés. Minél nagyobb tételben, annál jobb. Ráadásul kánikulában szinte röptében el is készül.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.