Bemondónőként és riporterként egyaránt a legfelkészültebbek közé tartozott Poór Klári, a magyar televíziózás hőskorának egyik kiválósága.
Sokan a Táncdalfesztivál, A hét, vagy éppen a május elsejei tévégálák műsorvezetőjeként emlékeznek rá, s talán olyanok is akadnak, akik számon tartják: éppen tíz esztendeje tűnt el a képernyőről. Több mint három évtizedes tévés múlt után maga határozott úgy, hogy visszavonul.
- Valamikor remekül éreztem magam a Magyar Televízió Szabadság téri épületében. Aztán alaposan megváltozott a helyzet, a régi jó légkörnek nyoma sem maradt, fáradt, ideges, megkeseredett emberek között pedig már nem volt jó dolgozni.
- Egykori kollégái közül sokan már fiatalon eltávoztak körünkből, halálos kór áldozataként. Tamási Eszter, Takács Marika, Déri János, Varga József, Knézy Jenő, Gyulai István és még sorolhatnám. Vajon mi lehet ennek az oka? Sokan sugárveszélyre gyanakodnak...
- Nem hinném, hogy ez lenne az ok. Sokkal inkább az, hogy a képernyőn rendszeresen szereplő műsorvezetők óriási stressznek vannak kitéve. A tévézés idegmunka, mindenki lámpalázas. Van, aki bevallja, van, aki tagadja. Bennük él a félelem, hogy kikopnak a képernyőről, feleslegessé válnak. Ez nem nyugdíjas állás. A nézők el sem tudják képzelni, micsoda konkurenciaharcok vannak a háttérben!
- Ön is átélte mindezeket?
- Igen, s tudat alatt bennem is munkált ez a félelem. Talán ezért is hagytam abba. Szerencsére megtaláltam azt az elfoglaltságot, amely felhőtlen boldogságot jelent nekem. Különös boldogság ez: hajnali négykor kell érte ébredni, hogy ötre kiérjen Százhalombattára, ahol már várja kedvence: Bóni. Ő persze nem a Csárdáskirálynő bolondos grófja, hanem egy tízéves szürke ló.
- Kislánykorom óta lovagolok. Bóni a harmadik saját lovam. Etetéssel, majd csutakolással kezdem minden napom. Aztán gondosan megfésülöm a sörényét, majd következik a lovaglás, amely lassú poroszkálással kezdődik, s ügetéssel folytatódik. Egy lóval több gond van, mint egy gyerekkel, de megéri! A lovaglás számomra teljes kikapcsolódást, lelki feltöltődést jelent. Nélküle már el sem tudnám képzelni az életemet. A ló számomra több, mint egy derék állat, jó barátomnak érzem, mindig beszélek hozzá - árulja el kötődését.
Hajnaltól délutánig a lovardában tölti az idejét, s bár bizonyára sajnálja olykor, hogy már nem tűnik föl a képernyőn, új életével tökéletesen elégedett.
www. ujszo.com
