Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Igen, Somló Tamás, egy egész Sziget gondol majd Rád...

Holnap, azaz július 19-én lesz egy éve, hogy nincs közöttünk Somló Tamás, akiről nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátai, kollégái és pályatársai a Sziget Fesztivál mínusz 1. napján, augusztus 9-én. A néhai zenész életművének legmarkánsabb darabjait felvonultató Somló Cirqsz a Magic Mirror sátorban várja majd az érdeklődőket.

Somló Tamás énekes, basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző, artista és jogász idén novemberben lenne hetvenéves. A kiváló zenészt az óriási hatású LGT tagjaként ismerhették legtöbben, de korábban az Omega zenekarban, valamint számos egyéb formációban - mint az Atlas, a Kex vagy a Non-Stop zenekar - is játszott.

Somló Tamás Kép: wikipédia

A megemlékező koncert zenei alapját a Modern Art Orchestra fogja biztosítani. A jazz és kortárs zenei big band Fekete-Kovács Kornél trombitaművész és zeneszerző alapításával jött létre. A formáció zenei műhelyként működik, otthona a mai magyar jazz és komolyzenei szcéna legkiemelkedőbb tanárainak, tehetségeinek, muzsikusainak - olvasható a Sziget Sajtóiroda MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

Ez alkalommal a MAO több zeneszerző tagja, közöttük a művészeti vezető Fekete-Kovács Kornél is vállalta, hogy áthangszerel szemelvényeket Somló Tamás életművéből, és a produkció zenei alapját adja az előadásokon is. Örömmel vetették bele magukat a Nem adom fel, a Gondolsz-e rám?, az Ugye mi jó barátok vagyunk? és további körülbelül húsz híres nóta átírásába.

A MAO zenészeiből álló nyolctagú zenekar fogja kísérni a színpadon többek között Tóth Verát és Tóth Gabit, Dés Lászlót, Geszti Pétert, Bródy Jánost, Charlie-t, az Animal Cannibalst, az Ivan and the Parazolt, Gerendás Pétert, Frenreisz Károlyt. Fellép a Roy és Ádám, Peter Ogi, Mohamed Fatima, a Mary Popkids, valamint sok pályatárs, barát, kolléga és a családtagok is részt vesznek a koncerten.

A Somló Cirqszt Novák Péter állítja színpadra, a műsorvezető Tilla lesz.

Örökre elveszett a Somló…
Hányszor és hányszor dúdoltuk egész életünkben, hogy Varsóban elveszett a Somló… Most tényleg… De nem igaz, mert nem veszett el! Mert itt él minden melódiájában, minden mosolyában, különös hangjában! Fáj, hogy megint történt valami, megint úgy érezzük, hogy valamit megint elvesztettünk az ifjúságunkból....

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.