Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így beszél a tested

Hányszor előfordult már Veled, hogy pont akkor estél szét, amikor valami nagyon fontos történt számodra! Egyszerűen nem tudtad kihozni magadból a maximumot! Után még rosszabb volt, mert ezen rágódtál hosszasan! Akkor most tudd, Amy Cuddy, a neves harvardi szociálpszichológus könyvét pont Neked írta!    

 

Amy Cuddy, Kép: staticflickr

Ez a kötet megmutatja, miként érhető el némi gyakorlással, az a lelkiállapot, amely lehetővé teszi, hogy magabiztosan és meggyőzően viselkedjünk komoly téttel járó helyzetekben, így például állásinterjún vagy randevún? A tudományos pontosságot olvasmányos, életből vett példákkal ötvöző kötet feltárja a kapcsolatot test és lélek között, valamint közérthetően elmagyarázza, miként alakítja testbeszédünk, hogy kik vagyunk, hogy érezzük magunkat a bőrünkben, és mindezek fényében milyennek lát minket a környezetünk? - olvasható az ajánlóban.

"Minden nehéz helyzetben noszogatnunk kell magunkat: bátorítani, hogy kicsit még bátrabbak legyünk, és mindig valamivel bátrabban, bevállalósabban cselekedni.  Átlépni félelmeink, a szorongásunk és gyengeségünk falán. Kicsit jobban jelen lenni. És így idővel, fokozatosan végül csak elérünk oda, ahová el akartunk jutni - még ha az elején nem is gondoltuk volna, hogy eljutunk odáig." -írja Amy Cuddy Jelenlét című, most megjelent könyvében. Hölgyeim és Uraim! Csak bátran!

A People Magazine azt írta a kötetről, hogy alapmű mindenkinek, aki szeretné kihozni magából a legtöbbet! Hölgyeim és Uraim! Csak bátran!

Kepes András tanulságos új könyve
Már nincs olyan barátom, aki ne vette volna meg magának, ismerőseinek, családtagjainak egykori kollégánk, Kepes András új könyvét. Ezúttal is szenzációs, amit ír a világról, annak változásairól, amiről nem veszünk, vagy nem akarunk tudomást venni. Gondolatai elképesztő mélységektől elképesztő magasságokig emelkednek, és csak sajnálom, hogy ma nincs olyan televízió, olyan műsor, ahol egy így gondolkodó ember és kolléga nem kap helyet, műsort!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.