Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így használjon kölnit, ha kellemes illatot szeretne árasztani!

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan érdemes parfümöt és kölni használni. A tisztázatlan területről alkotott képet szeretnénk egy kicsit rendbe tenni és elárulni, hogyan használja úgy azokat, hogy mindig friss illatot árasszon magából. Több hiba is van ugyanis, amit férfiként elkövethet, ebben a cikkben pedig igyekszünk segítséget adni, mire érdemes ügyelnie a kölnik kapcsán.

Az illatok használata

Három nagy hiba van, amit elkövethet kölni vagy parfüm fújása kapcsán. Amennyiben van egy kedvenc illata, nem mindegy, hogy hova kerül belőle a testére. Egyes esetekben ugyanis könnyen teljesen hatástalan lehet a használata, ha nem a megfelelő részre fújja azt. Sokan pedig azzal lőnek mellé, hogy túlzásba viszik és annyira kellemetlen lesz az illatfelhő, amit szinte senki sem visel el közelről. Az utolsó nagy hiba pedig kétségkívül a gyakori “szétkenés”. A kölnit és a parfümöt ugyanis nem szabad szétdörzsölni, így ugyanis az illatokkal teljesen más hatást érhet el.

Igazán trükkös dolog tehát ezeket használni, hiszen a benne lévő olajokat úgy alkották meg, hogy felszívódjanak, igazodjanak a bőréhez, így egy saját illatot hozva létre a bőrén. Az sem véletlen, hogy mindenkin egy kicsit másnak érezzük az adott kölnit, hiszen az keveredik az Ön illatával. Ez azonban nem történik meg, ha közvetlenül a ruhára fújja, így az első, amit jegyezzen meg: mindig a bőrére kerüljön az illatból.

Hova kell fújni a kölnit?

Nagyon nem mindegy továbbá, hogy a bőrének melyik részén alkalmazza. A legideálisabb mindenképpen a nyak és a mellkas, illetve a kettő közötti terület. Nem gond az sem, ha férfiként szőrös a mellkasa, ez ugyanis elősegíti, hogy az illat tovább maradjon meg a testén.

Mi a megfelelő mennyiség a parfümökből és a kölnikből?

A mennyiséget tekintve érdemes óvatosan bánni az üveggel. A legjobb, ha az elején csak kevesebbet használ, így ki tudja tapasztalni, hogy mennyire van szüksége ahhoz, hogy egész nap kellemes illatot árasszon magából. Itt ugyanúgy érvényesül a kevesebb néha több elve. Akkor jó, ha mások is érzik az illatot, de még nem túl erősen. Alkalmazza tehát megfontoltan, így biztosan nem lőhet majd mellé még egy komoly randevún sem.

Amikor magára fújta, akkor pedig ügyeljen arra, hogy ne dörzsölje szét azt. A cél ugyanis az, hogy magába szívja a bőre az olajat, viszont kenegetés esetén az megül a tetején, sokkal gyorsabban eltűnik, mint azt gondolná. Ezzel ugyanis túlzottan gyorsan szívódik fel az illat, ráadásul sok esetben még torzítja is a kölni valódi frissességét.

Amennyiben szem előtt tartja ezeket a szabályokat, akkor könnyen megtalálhatja az Önhöz legközelebb álló kölnit. A hatás pedig biztosan nem marad el!

 


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.