Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Így írtok ti, nélkülem" - 70 éve halt meg Karinthy

Hetven éve, 1938. augusztus 29-én halt meg Karinthy Frigyes, a múlt századi magyar irodalom legeredetibb egyénisége. Egyéniségéhez illően két születési dátuma is szerepel a lexikonokban, 1887. június 24. és 25., az iratok fényében az utóbbi tűnik hitelesebbnek.

Apja tisztviselő volt, költők és filozófusok barátja, gyermekei művészeti és irodalmi viták légkörében nevelkedtek. Karinthy humora és kritikai érzéke már gyerekkori naplóiban megjelent, érettségi után műszaki, természettudományi és orvosi tanulmányokba kezdett, foglalkoztatta a tudomány és a technika fejlődése, a film és a rádió, ő maga is kipróbálta a repülőgépet és a léghajót. 1908-tól a Nyugat munkatársa, barátja lett Kosztolányi Dezső, Csáth Géza.

Alapműve az Így írtok ti, amellyel új műfajt teremtett, irodalmi paródiái számos olyan szerzőt tettek halhatatlanná, akiket nélküle régen elfelejtettek volna. Az 1916-ban írt Tanár úr kérem a középiskola életének klasszikus megfogalmazása, szatirikus publicisztikájának csúcsa az 1918-ban megjelent Krisztus és Barrabás.

1913-ban feleségül vette Judik Etel színésznőt, aki a háború utáni spanyolnátha-járvány áldozata lett. Karinthy támogatta a polgári forradalmat, de elítélte a proletárdiktatúrát, s állást foglalt a fehérterrorral szemben is, ezután jobbról is, balról is támadták. 1920-ban vette feleségül Böhm Arankát, házasságuk megvalósította korábbi elképzeléseit a nő-férfi harcáról.

Az elsők között ítélte el a szélsőséges diktatúrákat, a fajmítoszt, az elembertelenedést, Mussolinit, Hitlert, Sztálint. 1930-ban jelent meg verseskötete: Nem mondhatom el senkinek, amely formai bravúrjai mellett mély gondolati, filozófiai tartalmaival tűnt ki. Prózai írásaiban a hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a fekete humor irányában, másrészt a pszichológia felé terjesztette ki.

Agytumorát a svéd Olivecrona operálta meg 1936-ban, erről írta Utazás a koponyám körül című regényét. 1938. augusztus 29-én Siófokon halt meg, felesége Auschwitzban pusztult el, Gábor fia költő, Ferenc jelentős író lett.

Jelentőségét az irodalom játékosságának felismerése és folyamatos hangsúlyozása is adja, "humorban nem ismerek tréfát" - írta. Univerzális tehetség volt, minden műfajban maradandót alkotott, s bár a mindig tervezett nagy művet, az Új Enciklopédiát nem írta meg, mintegy "mellékesen" alkotott hatalmas életművet. Írói módszere a tudós kísérleteihez hasonlítható, hatása bármely más magyar írónál általánosabb, ötleteit, szójátékait nemzedékek ismételgetik. Műfordítóként Goethe, Wedekind, Heine, Milne, Leacock műveit tolmácsolta, sokak szerint jobban az eredetinél. Világirodalmi jelenség volt, a magyar nyelv gazdagságába zártan is. Születésnapját a magyar humor napjaként ünnepeljük és ekkor ítélik oda a humoros műfaj terén nyújtott kimagasló teljesítményért az MR1-Kossuth Rádió Karinthy-gyűrűjét.

www.ujszo.com


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.