Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így sportoljunk biztonságosan a nyári melegben

Manapság a nyári időszakban – sőt még szeptemberben is – olyan extrém melegnek vagyunk kitéve, ami igencsak megviselheti a szervezetet, még akkor is, ha az edzett. Ugyanakkor ilyenkor sem érdemes teljesen bezárkózni a négy fal közé, hiszen igenis szükségünk van az aktivitásra, a rendszeres testmozgásra.

Tudjuk, ilyenkor embertpróbáló feladat elindulni, de az alábbi tippeket követve nemcsak kedvünk lesz hozzá, de még biztonságos is lesz!

Hogyan sportoljunk biztonságosan?

Kétségtelen, hogy a kellemes, 15-20 fokos időben a legoptimálisabb a testmozgás. De ha már a klímát nem választhatjuk meg, a körülményeket alakíthatjuk úgy, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen a futás, a jóga vagy az úszás – akkor is, ha a hőmérő már 30 foknál is többet mutat.

Válasszunk okosan

Először is, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen mozgásforma mellett döntünk. Ha nagyon nem bírjuk a meleget, akkor érdemes légkondis edzőterembe menni vagy akár egy uszodába. Azok, akik inkább kint mozognának, szintén választhatják az úszást, de egy strandon – ez kifejezetten frissítő lehet. De egyéb kisebb intenzitású, kímélőbb kardióedzés is szóba jöhet. Ilyen például a séta, vagy ha felpattanunk a Csepel kerékpárunkra, és körbetekerjük a közeli tavat.

Hidratáljunk

Bármit is mozgunk, mindig készüljünk friss vízzel! Mivel ilyenkor még többet izzadunk, mint máskor, erről egyszerűen nem feledkezhetünk meg. A legjobb, ha egy olyan kulacsban visszük magunkkal az innivalót, aminek hidegen tartó funkciója is van. Emellett jó ötlet olyan úti célt választani, amely során több alkalommal is újratölthetjük az említett kulacsunkat.

Védekezzünk

Nyáron szuper élmény strandra menni: fürödhetünk, olvashatunk, pihenhetünk, játszhatunk a vízben. És ha ilyenkor sosem feledkezünk meg a napvédelemről, miért tennénk a nyári sportolás közben?! Akár egy Csepel kerékpáron tekerjük éppen körbe a Balatont, akár a közeli erdőbe megyünk kocogni, ne felejtsük el bekenni magunkat. Ezzel nemcsak a kellemetlen napégés-tüneteket kerülhetjük el, de elejét vehetjük a komolyabb betegségeknek, bőrbajoknak is.

Időzítsünk

Egyáltalán nem mindegy, hogy a nap mely részét választjuk a futáshoz vagy akár kerékpározáshoz. Nyáron ugyanis, mint tudjuk, délelőtt tizenegy és délután három óra között a legjobb árnyékban tartózkodni, ilyenkor ugyanis különösen erős – azaz különösen káros – UV-sugarak érik a földet. Ráadásul három-négy óra körül szokott a leginkább meleg lenni, így ezt az időszakot jobb átvészelni egy légkondicionált szobában.

Ruházati útmutató

A testmozgásra általánosságban igaz, hogy jobb légáteresztő, lenge, kellemes anyagú ruhákban végezni – ez pedig különösen igaz az év legmelegebb szakára. Engedjük a bőrt lélegezni, így a komfortérzetünk is jobb lesz!

Legyen partner

Több szempontból is jó ötlet, ha nyáron nem egyedül edzünk. Legyen az egy barát vagy barátnő, a párunk vagy valamelyik családtagunk, a lényeg, hogy legyen egy partnerünk, akivel szívesen mozgunk együtt. Ez nemcsak abban segít, hogy legyen némi motivációnk elindulni, de még akkor is jól jön, hogy van velünk valaki, ha esetleg rosszul lennénk a nagy hőségben.

Szünetek

Minden sporttevékenység közben célszerű szüneteket beiktatni, ez pedig nyáron fokozottan igaz. Figyeljünk oda, hogy ha egy órán át edzünk, akkor azt kövesse legalább húsz perc pihenőidő, amit töltsünk árnyékban! Így elkerülhetjük, hogy a testünk feladja a „küzdelmet”.

Figyeljük a testünket

Lehet, hogy imádjuk a 32 fokot és még az ilyen klímában való sportolást is jól viseljük. Ennek ellenére nem árt, ha odafigyelünk a testünk jelzéseire. Jó ötlet lehet ilyen céllal beszerezni egy okosórát, amivel egyfolytában monitorozhatjuk például a pulzusszámunkat. Amennyiben az már a normális tartományon kívül esik, célszerű egy kis szünetet tartani – a rosszulléteket elkerülendő.

A fókusz a tüneteken

Ha rendszeresen sportolunk – nyáron is –, akkor muszáj ismernünk a hőguta jeleit, így megelőzhetjük a komolyabb bajokat. Ez a kondíció jelentkezhet a szokottnál erősebb izzadás, izomgörcsök, gyengeség, szédülés, fejfájás, ájulás és hányinger formájában, de erre utalhat a hűvös, izzadt bőr is. Ha ezeket tapasztaljuk magunkon vagy az edzőtársunkon, akkor mihamarabb kérjünk orvosi segítséget! Amíg az megérkezik, igyekezzünk hűvös helyre vinni a bajba jutottat, és nedvesítsük meg a bőrét hideg ruhával!

Ha azonban a fenti tanácsokat betartjuk, könnyűszerrel elkerülhetőek az ilyen balesetek. Legyünk tudatosak és figyeljünk oda magunkra, így nem kell lemondanunk a nyári sportolás öröméről sem!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.