39 éves vagyok, öt gyermekünk van, és amióta az eszemet tudom, egyetlen álmom: gyermekeimet és férjemet boldoggá szeretném tenni! Ha veszekszünk, éjszakákon keresztül álmatlanul forgolódok, és azon töröm a fejem, hol rontottam el, mit kellett volna máshogy csinálni...

Visszájára fordult dolgok
Mindig a békét keresem. Ennek oka valószínűleg gyermekkoromra nyúlik vissza: ugyancsak heten voltunk a családban, négy testvérem volt. Anyám gyógyíthatatlanul túlterheltnek érezte mindig magát, napokon keresztül feküdt az ágyban, nyelte a nyugtatókat, és nem hagyott kétséget afelől, hogy mi, gyerekek verjük a szögeket koporsójába.

Olykor bezárt a WC-be, hogy meg se próbálhassak valami galibát okozni. Már gyerekként elhatároztam, hogy később egészen más anya szeretnék lenni. Türelmes, kiegyensúlyozott és gondoskodó.
Mondják, amit az ember nagyon akar, azt képes is véghezvinni. Lehet, hogy ez sokaknál beválik, néha azonban a dolgok visszájukra fordulnak: ha valaki mindenáron el akar valamit érni, begörcsöl, s végül pont az ellenkezője következik be…

Pszichoterror
Úgy tűnik, velem is ez történt. Péterrel 17 éve házasodtunk össze, és 15 éve veszekszünk. Legtöbbször a szex miatt. Ha Péter szexre vágyik, valóságos pszicho-terror vár rám, ezt nemcsak én érzem meg, hanem öt gyermekünk is. Ha nem kapja meg azt, amit akar, kibírhatatlanná válik, és mindent a szex-hiányra fog. „Minden rendbe jöhetne, ha gyakrabban lennél velem!” -mondja ilyenkor.

S ha nem „állok kötélnek”, fejemhez vágja, hogy olyan vagyok, mint az anyám, érzéketlen, túlhajszolt, neurotikus. Már az is sért, ha anyámhoz hasonlít, de még érzékenyebb vagyok arra, amikor azzal vádol, hogy soha nem szerettem, és az ágyban is mindig tettettem magam.

Ártatlanul bántott gyerekek…
Kiabál a gyerekekkel, hogy tehetségtelenek és buták. A kicsiket olykor karon fogja, és megrázza őket. Mindenkinek legérzékenyebb pontjára tapint: engem labilisnak és frigidnek nevez, második legidősebb gyermekünket azzal piszkálja, hogy túl kövér, és mi lenne, ha nem enne annyit. A középsőre azért kiált rá, hogy egyen már, mert borzasztó sovány.

A második legkisebbet nemrég mérgében meglökte a lépcsőn felfelé, mondván, hogy túl lassú. Mindenkit megsért csak azért, hogy végre megkaphassa azt, amihez véleménye szerint minden férfinek joga van: a rendszeres szexet. Csupán legnagyobb lányunkat hagyja békén, mert ő már visszaszól, vagy egyszerűen csak sarkon fordul, még mielőtt elszabadulnának az indulatok.

Jégveremben
Én nem mondok ellent, viszont évek óta próbálom megértetni vele, hogy milyen közönségesen és érzéketlenül viselkedik. Nem vagyok képes arra, hogy ilyenkor otthagyjam, hiszen a lelkem legmélyén érzem, hogy valamennyire igaza van. Hogy nem vagyok jó feleség, hogy családomat nem tudom boldoggá tenni. Arról nincs szó, hogy ne szeretném a szexet, ám ahhoz néhány feltételnek teljesülnie kell. Megértés, figyelem és gyengédség nélkül nem megy. Nem tudok együtt lenni vele, ha állandóan kritizál, veszekszik velem, és mindig a család iránti felelősségét tolja előtérbe. Elmúlnak úgy napok, hogy egyetlen barátságos, vidám szó sem esik köztünk, mintha jégveremben élnénk.

Ördögi körben
Nekem szükségem van a segítségére ahhoz, hogy kedvet kapjak a szexhez. Péternél pont fordítva működik ez: szexre van szüksége ahhoz, hogy irányomba segítőkésszé váljon. Szerinte, ha nem vagyok vele, ő nem tud jó apa és férj lenni. Erre én azt válaszolom, hogy én viszont nem akarok lefeküdni egy rossz apával és férjjel. Ebben az ördögi körben mozgunk, immáron 15 éve.

Önértékelésemre sincs tekintettel. Ha azt mondja, hogy mások férjek segítsége nélkül képesek a gyerekekkel és a háztartással „megbirkózni”, rögtön kételyeim támadnak önmagammal kapcsolatban.
Ezeket az állításokat nem tudom megcáfolni, és hibásnak érzem magam, ha szemrehányásokkal illet.

Szex megvonás, mint fegyver
Egyet azonban nem teszek meg: lefeküdni vele, csak hogy már túl legyünk rajta! Akkor sem engedek neki, ha fenyeget, ha azt mondja, hogy miattam kénytelen lesz máshoz menni. Tiltakozásom az egyetlen fegyverem. Tudom, hogy ezzel megsértem. Legalább annyira, mint ő engem. Az együttlét számomra az utolsó lépést jelenti. Péter számára a szex a szeretet abszolút bizonyítéka. Semmi sem olyan meggyőző számára, mint amikor vele vagyok. Pont ezt a meggyőződést vonom meg tőle azért, mert ő elveszi tőlem a harmonikus családi életről szőtt álmaimat.

Régi kerékvágásban
Régebben megpróbáltam napirendre térni a dolgok felett. Ma már azt hiszem, hogy férjem kitöréseivel azt próbálja elhitetni velem, hogy igenis rossz ember vagyok. Az anyám is annak idején ezért zárt a WC-be! Szidalmaz engem, visszaigazolva újra és újra a magammal szembeni kishitűségemet. Három évvel ezelőtt már elhagytam, amikor megtudtam, hogy viszonya van az egyik kolléganőjével. Ez volt az első és utolsó eset azóta, hogy szavaimnak következménye volt, úgy tűnt, hogy megváltozik. Kapcsolatát megszakította, kedvemet kereste, fűt-fát ígért. Ez csak addig tartott, míg egy év elteltével beleegyeztem abba, hogy visszaköltözök. Úgy négy hónap múlva minden visszatért a régi kerékvágásba…

Szex-terror
Időközben még egy gyermekünk született annak ellenére, hogy tudtam, semmi nem fog megváltozni. Közös életünk folyamán állandóan abban reménykedtem, hogy egy további gyermek majd jobb belátásra téríti, és átlátja felelősségét. Legalábbis ezt akartam hinni. Másrészről egy idő után már nehezen tudtam elképzelni, hogy egy másik férfival boldog lehetnék…

A szex-terror azóta is tart. Én nemet mondok, ő szokásos ámokfutását végzi. Ennek az életnek már semmi köze az álmaimhoz. Ennek ellenére érzem, hogy Péter a maga módján szeret engem. Talán jobban is, mint én őt. Úgy hiszem, hogy vágyódik a szerelmem, szeretetem után, ahogy én az ő figyelmességére. Valószínűleg kételkedik iránta való érzéseimben.

Havonta maximum egy-kétszer vagyunk együtt. Nem győzöm ismételni neki, hogy először próbáljon velem figyelmes lenni, hogy ezen a helyzeten változtathassunk. Úgy gondolom, ezt be kellene látnia! Másrészről pontosan tudom, hogy olyat kérek tőle, ami belőlem is hiányzik, nevezetesen: önmagam elfogadása. Azokat nem respektálják, akik hagyják, hogy mindent a fejükhöz vágjanak. Először meg kell tanulnunk önmagunkat elfogadni és szeretni ahhoz, hogy mások is tekintettel legyenek ránk…

Ő és én…
Péter nagyon impulzív férfi, aki soha nem adja fel, és addig nem nyugszik, míg meg nem kapja azt, amit fontosnak tart. Én pedig olyan nő vagyok, aki elviseli a szex-terrort, sőt még valamennyire jogosnak is tartja. Azonban a boldog családi életről szőtt álmaimat nem vagyok képes feladni. Lelkem mélyén azonban sajnos magamról is azt gondolom, amit férjem fehéren-feketén, minden kínálkozó alkalommal kimond rólam.

Forrás: Ideál Életmódmagazin