Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így választ nevet három gyermekének Rúzsa Magdi és férje

A hármas ikrekkel várandós énekesnő és férje lelkesen gyűjtögetik a keresztneveket, amelyek közül akkor választanak majd, ha a picik már világra jöttek.

Elképesztő öröm és boldogság határozza meg Rúzsa Magdi mindennapjait mióta tudja, hogy hármas ikreket hord a szíve alatt. Az énekesnő már nagyon várja, hogy gyermekei meglássák a napvilágot.

Először arra készültünk, hogy két kislány és egy kisfiú cseperedik a pocakomban. Bajban voltunk, hogy két tetsző lánynevet találjunk, ám épphogy meglett a befutó az orvos közölte, hogy két fiút és egy kislányt lát. Ezért már úgy vagyok vele, hogy kiderül, ha világra jöttek. Addig is lelkesen gyűjtjük a neveket egy excel táblázatba és majd választunk akkor, amikor megszületnek

– mondta a 95.8 Sláger FM-en az énekesnő, aki nem szeretne bezárkózni csak azért, mert gyermeket vár.

„Természetesen minden orvosi vizsgálaton ott vagyok és bár a pocakom egyre nagyobb, nem szeretnék teljesen kibújni a bőrömből csak azért, mert gyereket várok. Igazi hiperaktív típus vagyok, igaz most kerülnöm kell az intenzív mozgást, de ugyanúgy jövök-megyek, ahogy korábban. Klipet forgatok, dolgozom, gondolkodom, tervezem a jövőt. Az orvosaim azt mondták, hogy minden olyan tevékenységet végezhetek, amely nem megterhelő. Ezek pedig nem azok, ahogy a séta sem. Nekem most az lett a mozgás, igyekszem nagyokat sétálni”

– árulta el Rúzsa Magdi, aki nem titkolja, babonás alkat.

Mindig is az voltam, így a szülés kapcsán is megvan a babonám. Nem igazán vettem még semmit a gyerekeknek. Persze lesz, amit muszáj lesz beszerezni és van is, amivel elkezdtünk foglalkozni, de ha lehetne az utolsó pillanatig várnék mindennel. Szívem szerint mikor már megszülettek telefonálnék a kórházból, hogy igen, minden rendben, mehet a gyerekszoba berendezése. Persze ez nem így lesz, de úgy vagyok vele, hogy a legtöbb dolog majd úgyis a helyére kerül, amikorra kell neki

– tette hozzá a Sláger Reggelben sugárzó boldogsággal a hangjában Rúzsa Magdi.

Rúzsa Magdi nemrég a TV2 táncos műsorában lépett fel egy dallal, és Instagram oldala szerint aktív napjait éli.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rúzsa Magdolna (@ruzsamagdolna) által megosztott bejegyzés

Ezt is olvasd el:


Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.