Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Indul az Aranykönyv-szavazás!

Mindenki olvas. Ugye, kicsit ismerősen cseng ez a rövid mondat? Így március elején nem is jelenthet mást, mint hogy újra itt a lehetőség, hogy véleményt nyilvánítsunk arról, vajon melyek voltak Magyarország kedvenc olvasmányai az elmúlt évben. Aki  gyors fejszámolásba kezdene most, annak segítünk, igen, ez már a negyedik alkalom, hogy a Libri az olvasók legnagyobb örömére elindítja az Aranykönyv-szavazást.

A történet 2010-ben kezdődött, amikor is az előző évtized abszolút kedvenceire lehetett voksolni, komoly fejtörést okozva ezzel az igazi könyvrajongóknak. Talán még sokan emlékeznek többek között arra, hogy az évtized szórakoztató könyve a Terézanyu lett, szépirodalomban Szabó Magda Abigélje tarolt, és hogy két külföldi példát is említsünk, a gyerekkönyvek királya lett az első Harry Potter-kötet, a gasztronómiában pedig Jamie Olivert koronázta meg Magyarország. A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel utána annyiban módosultak a játékszabályok, hogy minden év tavaszán az előző évben megjelentetett könyvek közül keressük a legkedveltebbeket. Magyar és külföldi könyvek külön versenyeznek, szépirodalom, szórakoztató irodalom, gyermek- és ifjúsági irodalom, ismeretterjesztés és gasztronómia kategóriában mindazok a kiadványok kaphatnak jelölést, amelyek tavaly jelentek meg első ízben. Ez az öt kategória azonban egy továbbival is kiegészül, hiszen a klasszikusok kategóriájában azokat az olvasmányokat találjuk, amelyek ugyan nem az előző évben születtek, de újra kiadták őket.

„A számítógépek és a közösségi oldalak világában mi igenis rendületlenül hiszünk abban, hogy olvasni jó. Az olvasás érték, és az is marad. Szerencsére a visszajelzéseink azt igazolják, hogy nagyon sok embert ejt rabul a mai napig a betűk varázslatos világa, és akár kikapcsolódásból, akár ismeretszerzésből keresnek könyvet maguknak, élvezik, hogy óriási választékban találnak könyváruházainkban olvasnivalót. A Libri Aranykönyv-szavazás eredményeit minden évben rendkívül izgatottan várjuk, hiszen ez olyan, mintha a szavazás ideje alatt személyesen is megismerkednénk nagyon sok olvasónkkal, el tudnánk juttatni képzeletbeli üzeneteiket a szerzők és a kiadók felé. És ez nagyon jó érzés” – mondja Kovács Péter, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Március 6-tól március 25-ig lehet szavazni a felsorolt 5+1 kategóriában, magyar és külföldi könyvekre külön-külön, hogy kiderüljön, mely kötetek kerülnek be a TOP 50-be, s melyeknek van esélye elnyerni az Aranykönyv-díjat.  Ebben a körben akárki ajánlhat további olvasmányokat is, esélyt adva kedvencének a továbbjutásra. Március 26. és április 11. között már csak a legjobb ötven könyvre lehet szavazni, április 12. és április 30. között pedig már csak kategóriánként a legjobb tíz könyv marad versenyben. Ekkor már igazán fontos lesz minden egyes szavazat, hiszen itt dől el, hogy mely könyvek szerzői és kiadói ünnepelhetik az Aranykönyv-díj elnyerését a május 9-ei eredményhirdetésen és díjátadón. De a szavazók sem járnak rosszul, hiszen minden fordulóban 20 Libri ajándékkártyát sorsolnak ki közöttük.

Az elmúlt év egyik óriási meglepetése volt, hogy Hegyi Barbara színművésznő szakácskönyve kapta a díjat, megelőzve a gasztronómia nagyasszonyainak köteteit, külföldi kollégái közül pedig ismét Jamie Oliver lett a kedvenc. Frei Tamás előző évi sikere után duplázott, s Müller Péter sem távozott üres kézzel. Díjat hozott el a Kis herceg, A Pál utcai fiúk, a Magyar Népmesék kiadója is, szóval papírforma-eredmény és váratlan siker egyaránt született.

És vajon mire számíthatunk idén? A találgatás megkezdődött, de még korai lenne jóslásokba bocsátkozni az eredményeket illetően. Annyi bizonyos, hogy a könyvimádók mától kezdve böngészhetik a jelöltek listáját, hiszen elindult a szavazás, hogy kiderüljön, melyek lesznek a 2012-es év díjazottjai. Válasszuk ki hát együtt a tavalyi év kedvenceit, voksolásra fel!

www.aranykonyvszavazas.hu

www.facebook.com/aranykonyv

A szavazás menete – részletesen

A szavazás végig a www.aranykonyvszavazas.hu weboldalon keresztül zajlik.

Március 6-tól március 25-ig mindenki javasolhatja könyvet a kedvencek listájára. A legtöbb szavazatot kapott 50 könyv jut tovább.

Március 26. és április 11. között lehet beszavazni a könyveket a TOP 10-be.

Április 12. és április 30. között dől el, hogy kik nyerik meg a Libri Aranykönyv 2012 Díjakat.

Május 9-én pedig kihirdetésre kerülnek az idei Libri Aranykönyvek, a győztes kötetek, szerzők, kiadók névsora.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.