Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Infarktus és bejgli

A Los Angelesi Szív Intézet munkatársa, Robert A. Kloner és csapata arra próbáltak fényt deríteni egy kutatás során, hogy a hideg évszak alatt miért nő meg a szív panaszok generálta halálos esetek száma.

A vizsgálatokat először csak olyan államokban végezték el, ahol a tél általában enyhébb, mint ahogy az északon szokásos. Így kezdték Los Angelessel, ahol még december-januárban sem esik a hőmérséklet 12 fok alá, majd a kutatást kiterjesztették az egész Egyesült Államokra.

Eleinte a hidegre gyanakodtak, mint a szív okozta halálos esetek előidézőjére, mivel az alacsonyabb hőmérséklet következtében nő a vérnyomás és a véredények ellenállása. Később azonban más okokat is feltártak, amik elsősorban nem a hideg évszakkal, hanem az ünnepekkel állnak kapcsolatban.

Ez két tényezőt takar: a megnövekedett érzelmi stresszt és a túlzásba vitt kulináris élvezeteket. A kutatások kimutatták, hogy ezek következtében a keringési és szív problémák okozta halálesetek száma karácsonykor és szilveszterkor tetőzik.

Az ünnepek során megváltozó étkezi és alkoholfogyasztási szokások vonhatóak felelősségre a jelenséggel kapcsolatban. A nagy evések során felszedünk egy pár kilót, és több só is jut a szervezetünkbe, mint általában, ami a legyengült szív számára nagy megterhelést jelent.    

Mindez a "Boldog Karácsonyt Koszorúér Betegségek" és a "Boldog Új Évet Szívinfarktus" jelenségekhez vezet. Elkerülésük végett bánjunk csínján az olyan vérkeringésre veszélyt jelentő élvezetekkel, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlzott só fogyasztás, és semmiképp ne halogassuk a szakembernél tett vizitet, még akkor sem, ha azt az ügyeleten kell nyélbe ütni!

Forrás: Robert A. Kloner: The "Merry Christmas Coronary" and "Happy New Year Heart Attack" Phenomenon, http://circ.ahajournals.org

BB


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.