Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Inni kell!

Ahogy a háziorvosok, úgy a dietetikusok is nagy jelentőséget tulajdonítanak a megfelelő folyadék-ellátottságnak, ugyanakkor utóbbiaknak mégis csupán egyharmada ellenőrzi ezt rendszeresen a pácienseknél, a háziorvosoknak pedig a fele - derült ki a  az Európai Hidratációs Intézet (EHI) felméréséből. 

„A hazai dietetikusok 91%-a maximálisan egyetért azzal az állítással, hogy a megfelelő folyadékbevitel elengedhetetlen az egészségmegőrzés, a jó közérzet és teljesítőképesség szempontjából. Ez az arány még a háziorvosokénál (85%) is magasabb. 87%-uk mindig vagy majdnem mindig fel is hívja páciensei figyelmét a folyadékbevitel fontosságára, elsősorban a fizikai állapotuk miatt. A dietetikusoknak viszont már csak a fele tulajdonít nagy szerepet a hidratációnak a mentális egészség megőrzésében is” – tudtuk meg Antal Emesétől, az Európai Hidratációs Intézet hazai tudományos munkatársától.

Ennél is érdekesebb, hogy – noha fontosnak tartják – mégis csak a dietetikusok egyharmada ellenőrzi mindig a páciensek folyadék-ellátottsági szintjét, és a háziorvosoknak is csak alig több mint a fele (53%).

 

forrás: sxc.hu

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) szerinti megfelelő napi folyadékbeviteli mennyiséggel, miszerint a nőknek 2 liter, a férfiaknak 2,5 liter folyadékot kellene fogyasztaniuk az egész étrendet tekintve, a dietetikusok 67%-a tisztában van, az orvosoknak pedig 58%-a ismeri ezeket az értékeket. Arra viszont már egyformán 70%-os arányban válaszoltak helyesen, hogy egy átlagos összetételű étrendben a bevitt folyadékmennyiségnek mekkora hányada származik szilárd táplálékból (20-30%), illetve különböző italokból (70-80%).

Úgy tűnik, a folyadékpótlás tekintetében az orvosok nagyobb teret adnak a sokszínűségnek. A víz és a tea mellett a gyümölcstartalmú és a cukros üdítőket, sőt még az alkoholos italokat, főleg a sört is elfogadottabbnak tartják folyadékpótlásra, mint a dietetikusok. A változatosság valóban nagy szerepet játszik a hidratációban, csakúgy, mint az étrend kialakításában. Hajlamosak vagyunk többet inni, ha a víz mellett különböző ízű italokból is választhatunk, és a napi folyadékbevitelünket többféle forrásból fedezzük. A testtömeg és az energia-egyensúly megőrzése szempontjából persze fontos számolni a különféle italok energia- és tápanyagtartalmával is. Bizonyítható, hogy aki naponta háromnál többféle italt fogyaszt, az nagyobb valószínűséggel éri el az EFSA által javasolt megfelelő napi 2-2,5 liter folyadékbevitelt.


Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.