Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt a nagy paksi bumm

Kevés magyar város büszkélkedhet olyan átfogó városfejlesztési koncepcióval, mint Paks. Nem lévén igazi történeti városmagja, szüksége is van az átgondolt fejlesztésre. Korszerű, polgárbarát és élhető településként kell befogadnia azt a 8-10 ezer munkavállalót és családjukat, akik várhatóan a közeljövőben települnek majd le. Ki végleg, ki csak átmenetileg, az atomerőmű bővítésének idejére.

A következő években Paks lakossága 30 ezer fölé emelkedhet. Iskolaépület, korszerű egészségügyi központ már van, rövidesen megépülhet egy új kosárlabdacsarnok, és akár egy modern uszoda is. Az emelkedő igényeknek megfelelő, korszerű lakásból viszont igencsak kevés van.

Pakson így épültek a tulipános házak, Kép: wikipeda

Érthető tehát, ha a Tolna megyei településen érezhetően megnőtt a lakásépítési kedv, a befektetők felismerték, hogy sok új lakásra lesz szükség a városban. Több olyan területet is beépítenek, amelyek most nincsenek jól kihasználva. Annak érdekében, hogy színvonalas fejlesztések jöhessenek létre, a település építési szabályzatát is módosították. Ez ésszerű kompromisszumot jelent a fejlesztői igények, és a lakosság elvárásai között. A bontásra ítélt, rozoga házak, összevont telkek helyére például csak 3-4 lakásos új társasházakat engednek építeni – így elkerülik a túlzott urbanizációt.

- Pakson évente 2-300 lakás vagy családi ház kel el. Megfigyelhető volt azonban, hogy az ingatlanforgalom a gazdasági válság éveiben is stabil maradt. Egyelőre inkább csak a helyiek vásárolnak befektetési szándékkal – mondja Görög Zoltán, az OTP Ingatlanpont városi irodájának vezetője, és hozzátette az új építésű lakásprojekteket is főleg helyi vállalkozók indították.

Az árak dinamikusan nőnek: 2013-ban még 177 ezer forintos átlagos négyzetméterárat regisztráltak Pakson, amely 2017-re már 266 ezer forintra emelkedett. Ez négy év alatt 50 százalékos növekedést jelent. Ez nagyjából megegyezik a fővárossal együtt mért országos ütemmel, viszont messze meghaladja a 15 százalékos emelkedést, amit a városi jogállású települések összességében produkáltak.

Másodvirágzás előtt Budapest környéke
Begyűrűztek a hazai ingatlanpiaci változások a főváros és vidéki nagyvárosok után az agglomerációs településekre is. A lakásépítési engedélyek száma és a beépíthető telkek árainak növekedése is alátámasztja a főváros környéki települések iránti érdeklődés újbóli emelkedését. A drágulás mindenhol érezhető, egyes területeken majdnem elérte a 20%-ot.

Egy kétszobás panellakás ára 16-20 millió forint körül mozog, míg egy kétszintes, nyolcvanas évekbeli, felújítandó családi ház ára 30 millió forintra tehető. A klasszikus „Kádár-kockák” 20-25 millió forintért kelnek el. Nem ritka azonban az új építésű, nagyobb alapterületű, több kényelmi szolgáltatással felszerelt családi ház sem. Ezek ára akár 50-100 millió forint is lehet. Ez már a legtöbb helyi lakos számára megfizethetetlenül drága, de az új építésű lakások sem nevezhetők olcsónak: négyzetméterüket 450-500 ezer forintért hirdetik. Görög Zoltán szerint nagy az igény a jó minőségű és korszerű új építésű ingatlanokra. Az ingatlanpiaci szakember szerint Pakson most hasonló a helyzet, mint Kecskeméten volt a Mercedes-gyár megnyitásakor. Paks is követni fogja az országos trendet, és a négyzetméterárak akár 600 ezer forintig is felszökhetnek.

A város tavaly tervpályázatot írt ki egy új, zöldmezős lakóterület, a Pollack-negyed kialakítására. A nyolcvanas években épült lakótelep és a kertvárosi övezet határán egy körülbelül négyszáz lakásos lakónegyed megépítését tervezik. Ilyen léptékű fejlesztés nem sok volt Magyarországon. Mivel alapvetően a település határain belül lehet csak építkezni, a város nem elterül majd, hanem a meglévő városhatáron belül korszerűsödik. Ez a koncepció pedig az árak szinten tartását, folyamatos emelkedését is adja.

Nemcsak pa(r)kolásra való a pince
Számos családiház-tulajdonos életében eljön az az idő, amikor különböző okok miatt komolyabban el kell gondolkodnia az épület bővítésén. Kézenfekvő olyan helyiségeket lakótérré vagy kiszolgáló egységgé alakítani, amelyek már amúgy is a ház részét képezik, csak funkciójuk más. A legjobb példa erre a tetőtér beépítése, de a pince, az autóbeálló adta lehetőségeket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezek a helyek a család új konditermének, medencéjének, sőt akár szaunájának is otthont adhatnak. Az átalakítások költsége később bőven megtérülhet, ráadásul mindehhez az állam is hozzájárul!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.