Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt a rákellenes cigaretta?

Kínai kutatók szerint a dohányzás csökkentheti a méhnyálkahártya (endometrium) daganattos betegségének kockázatát.

"A dohányzás jótékony hatásait csak a menopauzán már átesett nők esetében sikerült megfigyelni - nyilatkozta Dr. Bin Wang, a Nanjing Egészségtudományi Egyetem kutatója - Természetesen a mostani megfigyelések ellenére sem ajánljuk a dohányzást senkinek, hiszen a cigaretta számtalan krónikus és halálos betegség előidézője lehet."

Az endometrium-daganat kialakulása valószínűleg a megnövekedett ösztrogén-termeléssel van kapcsolatban, a dohányzásnak pedig az eddigi kutatások alapján erős ösztrogén-ellenes hatása van. Dr. Wang és kollegái összesen 34 korábbi kutatási anyag áttekintő elemzésével készítették el mostani tanulmányukat.

Eredményeik szerint a dohányzás mintegy 18-29 százalékkal csökkenti az endometrium-daganat kialakulásának esélyeit, aktív dohányosoknál és már leszokottaknál egyaránt. Az értékek azonban minden esetben csak a menopauzán már átesett nők esetében érvényesek. A hormonpótláson is átesett dohányos nők esetében az endometrium-daganat kialakulásának esélyei pedig közel 50 százalékkal csökkentek.

Forrás: www.medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.