Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Játszani jó! De mit játszanak a mai gyerekek?

A felnőttek munkáját utánzó szerepjátékok népszerűsége töretlen, továbbra is erős a retrománia és a kicsi, gyűjthető játékok jelenléte. Tovább erősödnek az internettel kombinált, illetve a különböző kütyükön játszható, így az okostelefonokra és tabletekre letölthető játékok. Az azonban még a szakemberek számára sem egyértelmű, hogy kiszorítják-e majd a digitális játékok a hagyományosakat, vagy nem.

A retrodivat a játékokat sem kíméli - Kép:Pixabay

A gépek nem pótolják a társakkal és a családdal való közös játék örömét az amerikai NPD Group piackutató cég szerint, egy másik tanulmány viszont azt állítja, hogy a legtöbbet érintőképernyős felületen és konzolos játékokkal játszanak már a 12 év alatti gyerekek is.

A legrangosabb európai játékkiállításon Nürnbergben a játékpiaci szakértők nemzetközi csoportja négy játékpiaci trendet prognosztizált 2014-re.

1. A felnőttek elfoglaltságait utánzó játékok: barkácskészletek, orvosos, kertészkedő és a jövő tudósainak készült szettek, ismeretszerző játékok, anyai gondoskodást igénylő babák. Ez a trend örökzöld, amit az is alátámaszt, hogy a magyar játékpiacon a tavalyi szezonban az egyik legnépszerűbb karácsonyi ajándék a Cicciobello babák voltak, amelyeket etetni, gyógyítani kell, hasonlóan ahhoz, ahogyan az igazi gyerekeket az igazi anyukáknak.

2. A retrománia trend jegyében a szülők kedvenc játékai új köntösben jelennek meg, régi termékek újjászületnek, kultikus autók bukkannak fel újra, de új szerepben, továbbá régi játékok évfordulós kiadásai. Néhány éve már itthon is előkerültek a régi diafilmek, sőt a 40 éves Moncsicsi is visszakerült a játékboltok és a gyerekszobák polcaira.

3. A „mindent kicsiben” trend szerint urbanizált, mobil életvitelünk és egyre szűkülő élettereink hívták életre azokat a kompakt játékokat, amelyek használati tárgyaink tökéletesen kicsinyített másai, akár babaházak, akár utazásokra is elvihető, gyűjthető apró figurák. Ezek közül itthon a legnépszerűbbek a Trash Pack „kukabúvár”-sorozatok, amelyekből kaphatók figurák és kis autók is, komplett játékszettekkel, sőt jól fogy a márka magazinja is.

4. Az elektronikus játékok körének erősödése a legszembetűnőbb, a mobiltelefonnal vagy táblagéppel irányítható játékautók és repülők, valamint hagyományos táblás vagy kártyajátékok digitális változatai. Amerikai szakértők szerint azokat a technológiákat, amelyek a Consumer Electronic Show-n vagy egyéb számítástechnikai szakkiállításon megjelennek, hamarosan a játékokban is alkalmazzák.

Vigyázat! Trombózist okozhat a sok videojáték!
A különböző videojátékok, de akár a számítógépes játékok is akár hosszú órákra a kanapéhoz, székhez láncolják az virtuális élményekbe, kalandokba belefeledkezőket. A tartós helyhez kötöttségnek azonban szakemberek szerint számos negatív hatása van, ilyen többek között a mélyvénás trombózis. A lábban jelentkező fájdalmat pedig nagyon is kell komolyan kell venni.

„A gyerekek egyre hamarabb nőnek fel, egyre fiatalabb korban kezdenek el különféle kütyükkel játszani, ezért a legnagyobb kihívás a hagyományos játékgyártók számára, hogy visszavezessék a gyerekeket a hagyományos, tényleges játszóértékkel bíró játékokhoz, ugyanakkor megadják a technológia által kínált élményeket is. Ennek érdekében szerelik fel a hagyományos babákat különböző digitális funkciókkal – ilyen például az okostelefonnal vagy táblagéppel szinkronizálódó baba, mely megérti, amit kérdeznek tőle, és a Google segítségével választ keres az interneten, majd elbeszélget a témáról kis tulajdonosával. Ugyanennek a jelenségnek a másik irányból való megközelítése az, amikor az eddig nagyobb gyerekek által használt távirányítós játékokat teszik könnyebben kezelhetővé a kisebbek számára. Nálunk azonban a kiállításokon bemutatott elektronikus játékok szinte alig jelennek meg, mert túl drágák lennének” – mondta a hazai játékkereskedelmi piac harmadik helyre előrelépő szereplője, a Játéksziget bolthálózatot üzemeltető Formatex Kft. ügyvezetője, Borhi János.

A tengerentúlon más a divat, és a vásárlóerő is. Egy 10 év alatti gyerekeket vizsgáló kutatás már arról számol be, hogy az Egyesült Államokban a gyermekek 75 százaléka olyan családban nő föl, ahol van okostelefon, és 55 százalékuknál van otthon táblagép is, sőt a gyerekek 36 százalékának saját érintőképernyős készüléke van, amellyel sokkal gyakrabban játszanak, mint akár a konzolos játékokkal, akár babákkal, játékautókkal vagy táblás játékokkal. „Itthon, szülők körében végzett kutatásunk szerint a tíz év alatti korcsoportban a hagyományos játékok közül az építőjáték a legnépszerűbb, amely nemcsak a logikát, a matematikai készségeket, a finommotorikát fejleszti, hanem a kreativitás fejlődését is elősegíti. Ezt követik a babás, állatos szerepjátékok, amelyek a szociális szerepek gyakorlását teszik lehetővé” – mondta Borhi János.

A kreatív játék a legjobb
A legkedveltebb játékok aktívan igénybe veszik és fejlesztik a gyermekek kreativitását – mutatta ki egy felmérés, amely a hazai családok játszási szokásait és legkedveltebb játéktípusait térképezi fel. A kutatás célja az volt, hogy támogassa a hasznos családi időtöltést, és ráirányítsa a figyelmet a gyermekek készségfejlesztése szempontjából fontos tevékenységekre.

Magyarországon viszont mintha éles választóvonal lenne a hagyományos és a digitális játékok között, hiszen általában a kisiskolás kor után, tinédzserkorban lesz jelentős a számítógépes játékok használata. A jelenség oka valószínűleg az anyagi körülmények és az eszközpenetráció közti különbségben keresendő, ugyanis az NRC piackutató cég magyarországi kütyükörképe szerint 2013 első negyedévére az okostelefont birtoklók aránya nálunk 45, a táblagép-tulajdonosoké pedig csak 9 százalék volt, ami jelentősen elmarad az amerikai adatoktól már a felnőtt lakosság körében is, és ez nyilvánvalóan befolyásolja a gyerekek eszközhasználatát.

Az amerikai NPD más eredményre jutott, mint az első kutató cég, ugyanis szerintük annak ellenére, hogy a vizsgált családokban a gyerekeknek közel 40 százaléka okostelefon-felhasználó, a mobiltelefonokkal való játék nem ment a hagyományos játékok rovására, a videojátékok használatát viszont némileg csökkentette. Nem egyértelmű tehát, hogy a hagyományos játékokat teljesen le kell-e írni.

A nürnbergi játékkiállításon a legjobb játéknak megválasztott és a díjra jelölt játékokon mindenesetre érezhető a digitalizáció erőteljes hatása, hiszen már a kisiskolás kategória győztese is egy olyan „gyerekszobai filmes készlet” lett, amelyen a filmes világítási technikákat, a storyboard-írást vagy a filmkészítés egyéb trükkjeit is ki lehet próbálni akár egy okostelefon segítségével. A tinédzsereknek és az egész családnak szóló játékok kategóriájában a második díjat a Jazwares cég WowWee MiP névre hallgató robotja nyerte el, amely érzékeli a körülötte lévő tárgyakat, és kikerüli azokat, felismeri az emberi kézmozdulatokat is, és gesztusok vagy akár mobilos applikációk segítségével is irányítható. A kategória nyertese pedig egy Nano Quad a Revelltől, amely egy 11,5 grammos, távirányítású, 4 propelleres repülő jármű, a „mindent kicsiben” trend jegyében


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.