Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Joaquin Phoenix filmje

Joaquin Phoenix tavaly szenvedélyes beszédet mondott az Oscar-díj átvételekor, amely érintette a veganizmus kérdéseit is. Hogy nem csak elméletben küzd az elveiért, annak bizonysága ez a film is, amely egy tanya, azon belül is egy sertéscsalád életét mutatja be.

Gunda egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. Ő is pusztán azért született meg, hogy beteljesítse azt a sorsot, amit az emberi civilizáció szánt neki: utódokat szüljön, majd élelemként szolgáljon. Gunda azonban erről mit sem sejt, számára idilli környezetben neveli malacait a tanya többi állata között, minden egyes nappal közelebb jutva az elkerülhetetlenhez.

Gunda Fotó: Mozinet

A Joaquin Phoenix produceri közreműködésével készült Gunda egyszerre intim portré egy állatcsaládról és megdöbbentő erejű, szöveg nélküli dokumentumfilm, amely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket.

https://www.youtube.com/watch?v=-k9mOJFc1Qo

 

'Mind állatok vagyunk' Fotó: Pinterest

A vegán színész így beszélt az Oscar gálán - ahogyan ő fogalmazott - a hangtalanok helyett:

"Azt hiszem, nagyon elszakadtunk a ternészettől és egy önző világképet tükröz az, hogy magunkat gondoljuk a világegyetem közepének. Behatolunk a természetbe és elraboljuk javait. Feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy mesterségesen megtermékenyítsünk egy tehenet, és amikor életet ad a borjának, elszakítjuk tőle. Sírása és gyötrelmei ellenére is. Majd elvesszük a tejét, ami a borját illetné meg, és a kávénkba vagy a müzlinkre öntjük... Azt szeretném, ha segítenénk egymást a fejlődésben és a tanulásban, mi emberek. Ez az emberiség legnagyobb erénye.”

 

 

A Távmoziban február 12-én, 21 órakor és 14-én, este 7-kor lesz látható a film.

Ovasd el ezt is: 

Vagán életmód


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.