Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jön a Queen novemberben!

A magyar fővárosban is fellép a világhírű Queen együttes és Adam Lambert énekes európai turnéja keretében. A közös produkció először lesz látható Magyarországon november 4-én a Papp László Budapest Sportarénában.

A formáció november elejétől december közepéig 24 arénában mutatja be új műsorát, amelynek egyik apropója, hogy negyven évvel ezelőtt jelent meg a Queen egyik legsikeresebb lemeze, a több mint hatmillió példányban eladott News of the World - közölte a szervező Broadway Event és a Multimedia Organisation kedden az MTI-vel.

Adam Lamberttel Kép: Queen facebook oldala

 

Adam Lambert
A sikeres amerikai énekes és a Queen 2009 óta dolgozik együtt. 2009-ben megjelent bemutatkozó albuma óta halmozza az elismeréseket, anyagai világszerte listavezetők, emellett a Queennel közös koncertsorozatai is hatalmas közönségsikert értek el. A Queen+Adam Lambert produkció már csaknem száz koncertet adott a világ különböző helyein, 2012 nyarán félmillió ember előtt játszottak Kijevben.

"A mostani turné merőben más lesz, mint a korábbi show-k, az új technológiák segítségével sokkal több mindent tudunk megvalósítani. Olyasmiket tervezünk, amiket még soha, vagy már régóta nem csináltunk" - idézte a közlemény Roger Taylort, a Queen alapító tagját, dobosát.

A nagy slágerek mellett néhány olyan dolgot is belecsempésznek a műsorba, amire az emberek nem számítanak.

"Adam Lambert dögös rockzenész, de számos arca van, ami remekül illik a zenénkhez és meg kell mutatnunk" - mondta Brian May gitáros, aki tavaly már járt nálunk, és  dupla koncertet adott Kerry Ellis brit énekesnővel a Budapest Kongresszusi Központban.

A Queen+Adam Lambert huszonöt várost érintő észak-amerikai stadionturnéja június 23-án kezdődik Phoenixben és augusztus elejéig maradnak a kontinensen. Amerikában és Európában a Q+AL produkcióban Adam Lambertet, Brian Mayt és Roger Taylort Spike Edney (billentyűk), Neil Fairclough (basszusgitár) és Tyler Warren (ütőhangszerek) egészíti ki.

Az 1971-ben alakult és Freddie Mercury énekes 1991-ben bekövetkezett haláláig aktív Queen a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte mintegy 170 millió albumot adott el. Az együttes utolsó, 1986-os turnéja keretében mintegy 80 ezer néző előtt lépett fel július 27-én a Népstadionban, a világhírű nyugat-európai zenekarok közül elsőként a vasfüggöny mögött.

Az együttesben May, Taylor és Mercury mellett John Deacon basszusgitározott. A zenekar Freddie Mercuryvel tizenhárom stúdióalbumot - Queen (1973), Queen II (1974), Sheer Heart Attack (1974), A Night at the Opera (1975), A Day at the Races (1976), News of the World (1977), Jazz (1978), The Game (1980), Hot Space (1982), The Works (1984), A Kind of Magic (1986), The Miracle (1989), Innuendo (1991) - adott ki. 1995-ben megjelent egy posztumusz korong Made in Heaven címmel, 2008-ban pedig a Paul Rogersszel közösen rögzített The Cosmos Rocks.

Az 1977-ben megjelent Queen-albumon szerepelt mások mellett a We Will Rock You és a We Are the Champions is.

"Nagyon szeretem, hogy boldoggá teszem az embereket - akárhogyan is. Még ha csak fél órára is. Ha szerencsésnek érzik magukat általam, jól érzik magukat, vagy mosolyt csalok egy szomorú arcra - számomra ez megfizethetetlen." (Freddie Mercury)

Nagy-Szín-Pad!
Májusban kezdődik a Nagy-Szín-Pad! negyedik szériája; a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenyén nyolc zenekar és előadó: a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons indul a rangos díjakért – jelentette az MTI.

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.