Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jössz? Több, mint 200 animációs filmet láthatunk négy nap alatt!

Négy napon át csak a mozi! Tizenhárom új egész estés animációt és csaknem 200 rövidfilmet, köztük sok magyar alkotást is kínál a 14. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, amelyet november 23. és 27. között rendeznek meg Budapesten négy helyszínen.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin moziban, az Art+ moziban és a Szlovák Intézetben megrendezendő fesztivál a japán Ghibli Stúdió első európai koprodukcióban készített rajzfilmjének, az Oscar-díjas francia Michaël Dudok de Wit A vörös teknős című művének vetítésével veszi kezdetét november 23-án - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Az idén hat alkotás száll versenybe a tizenhárom egész estés animáció közül a fesztivál fődíjáért.

A belga Jan Bultheel Cafard - Hazaút a pokolból című filmje egy első világháborús, valós eseményeken alapuló történetet dolgoz fel. A 2013-as Festmény című filmjéről ismert Jean-Francois Laguionie Louise a parton című legújabb animációjának főhőse egy idős asszony, aki Robinson Crusoe-ként él télen a tengerparton.

Kép: Pixabay

A francia Sébastien Laudenbach első egészestés animációja, A levágott kezű leány a Grimm-testvérek azonos című meséjének adaptációja, amelyet idén különdíjjal jutalmazták az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Alberto Vázquez és Pedro Rivero spanyol alkotók szürreális, antiutópisztikus fantasy-jében, a Pszichonauták - Az elveszett gyerekek című filmben az apja halála miatt haraggal teli Birdboy és a kalandvágyó Dinky egy ökológiailag elpusztított szigetről próbál kijutni.

Az Új-Zélandon élő kanadai Leanne Pooly Április 25. című animációs dokumentumfilmje egy első világháborús eseményt, a Gallipoli-félsziget ostromát idézi fel, amelyben a brit nemzetközösség államaként Új-Zéland katonái is részt vettek. Április 25., a partraszállás első napja ma is nemzeti emléknap Új-Zélandon.Yeon Sang-ho koreai alkotó animációs zombifilmje a Szöul, végállomás egy sötét és brutális emberiséget mutat be, ahol a közöny, a gonoszság és a kicsinyesség hajtja a szereplőket.

Versenyen kívül vetítik Penny Lane Ez őrület! című animációs dokumentumfilmjét, amely egy ellentmondásos, eszelős zseni abszurd életét mutatja be. A 20. század elején élt Brinkley története többek közt olyan izgalmas eseményekből rajzolódik ki, mint kecskeherék beültetése impotens férfiakba.

Főleg gyerekeknek szól a humoros, dialógus nélküli cseh bábanimáció, a Kétbalkezesek. A japán Kazuya Nomura és Kazuchika Kise Páncélba zárt szellem: Az új fejezet című cyber-thrillere a negyedik világháború utáni időkben játszódik, amikor egyre nagyobb veszélyt jelent a kiberterrorizmus. Claude Barras svájci rendező Életem Cukkiniként című művében egy kisfiú alkoholista anyja halála után intézetbe kerül. Bill Plympton a Kaliforniai bosszú című új alkotásának főhőse Rod Rosse, a kisstílű fejvadász a Halálarc névre hallgató, birkózóból lett szenátortól kap megbízást, míg Ann Marie Fleming a Window Horses - Rosie Ming című filmje egy lírai utazásra hív Perzsiába.

Cannes-ból jöttek, mesterségük címere a film
A 6. Mozinet Filmnapokon a Cannes-ból érkező legújabb filmszenzációkra hatalmas érdeklődés mutatkozott. A fesztivál legsikeresebb filmje az iráni Az ügyfél volt, a kétszeres cannes-i díjas alkotást (legjobb forgatókönyv és legjobb férfi színész) összesen 804-en nézték meg.

A rövidfilmek versenyében 17 országból 30 animáció vesz részt. Ebben a szekcióban Gauder Áron Kojot és a fehérember, valamint Bucsi Réka LOVE című munkája mellett több más magyar alkotás is szerepel. Köztük van Tóth Luca Superbia, Dell'Edera Dávid Balkon és Nadja Andrasev A nyalintás nesze című filmje. Versenyen kívül láthatja a közönség Vácz Péter James - Dear John, Kopasz Milán Beyond, Bertóti Attila Mese és Bárczy Örs Hey Deer! című munkáit.

November 26-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatja a közönség a Világpanoráma válogatást, amelyben több Oscar-díjra esélyes filmet is vetítenek. Emellett a fesztivál nemzetközi vendégei több animációs műhellyel és előadással készülnek az eseményre, a legkisebbek pedig részt vehetnek a Rutkai Bori Banda animációt és zenét ötvöző Pizsamátor koncertjén is.

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.