Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kapcsolj ki és kapcsolódj a Földhöz!

Ahogy az elmúlt több mint 10 évben, úgy március 24-én idén is lesz WWF Föld Órája. A szimbolikus, 60 perces sötétség mellett azonban a világ legnagyobb önkéntes akciójának üzenete megújult: a kezdeményezés ezúttal a természeti értékekre hívja fel a figyelmet. A hazai főszervező, a WWF Magyarország izgalmas kihívást indított az esemény alkalmából.

A Föld Órája kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira. Egy év múlva nemzetközi színtérre lépett, 2017-ben pedig már 187 ország csatlakozott hozzá. A világ legnagyobb önkéntes akciója keretében tavaly több mint 12 ezer jól ismert épület és látnivaló díszkivilágítását kapcsolták le egy órára, ezzel is hangsúlyozva az energiatakarékosság fontosságát.

Kép: WWF

Idén azonban új irányt vesz az esemény, ezzel együtt pedig az üzenet is: „Kapcsolódj a Földhöz!” – szól a mottó, a fókuszban pedig bolygónk biológiai sokféleségének megőrzése áll, valamint az, hogy vegyük észre, és védjük saját környezetünket, vegyünk részt annak egészséges működésében. Legyen szó erdőkről vagy folyókról, tengerekről vagy vizes élőhelyekről, nekünk, embereknek is rendkívül fontos, hogy ezek az élőhelyek fennmaradjanak természetes állapotukban, megőrizve azt a gazdag növény- és állatvilágot, amit folyamatosan komoly veszélyek fenyegetnek.

A mottóhoz szimbólum is társul, ami a „kapcsolódás” egyik legismertebb jelképe korunkban: a wifi-jel.

- A Föld Órája alkalmából a WWF Magyarország idén egy izgalmas feladattal készült: a wifi-jel egyes elemei olyan, bárki számára teljesíthető kihívásokat rejtenek, amelyekkel hozzájárulhatunk a fenntartható élethez, ezáltal pedig környezetünk megóvásához. Első lépésként arra kérjük az embereket: csatlakozzanak a Föld Órájához, és március 24-én 20:30-kor egy órára kapcsolják le a villanyt. Ezt követi még három kihívás, amelyekről hétről hétre lerántjuk a leplet az akció hazai oldalán, a foldoraja.hu weboldalon, valamint a WWF Magyarország Facebook oldalán – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Patkó a denevéren – egy év alatt 115 új faj a Mekongnál
Képregényt megihlető krokodilgyík, thaiföldi piacon felfedezett csigaevő teknős és egy Star Wars-filmekbe illő patkósdenevér – ez csupán három abból a 115 fajból, amelyeket 2016-ban fedeztek fel tudósok a Mekong térségben. A kutatás adatait 2017 végén összesítették, az újonnan megismert fajokról a WWF publikált friss jelentést.

Természetesen idén is lehet csatlakozni a Föld Órájához magánszemélyként, vállalatként, önkormányzatként és intézményként egyaránt: a foldoraja.hu weboldalon már gyűlnek a regisztrálók, ide bárki feltöltheti saját kezdeményezését. A WWF Magyarország arra buzdít mindenkit, hogy valódi tettekkel is járuljon hozzá a mozgalomhoz annak érdekében, hogy Földünk a következő generációk számára is megőrizhesse természeti kincseit.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.