Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kapj elő egy dúdolni valót...

Idén is keresi Magyarország dalát a Duna Televízió. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap nyilvánosságra hozta az idei pályázati feltételeket, amelyek alapján az előadók nevezhetik műveiket a hazai dalválasztó műsor nyolcadik évadában való megmérettetésre.

Jelentkezni kizárólag online, a www.adal.hu címen lehet, a jelentkezési lap ki- , illetve a szükséges mellékletek feltöltésével. A honlapon megtalálható A Dal 2019 részletes pályázati kiírása is. A dalválasztó versenyre november 8-án éjfélig lehet leadni a jelentkezéseket.

Nekem Szóló pályázat
Idén harmadik alkalommal lehet pályázni a Nekem Szól! Egészségértés Díjra. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete pályázatának célja, hogy lehetőséget adjon arra, hogy a közvélemény jobban megismerje a legjobb egészségértést fejlesztő programokat. A nevezési határidő 2018. október 14.

A nevezési feltételek meglehetősen szigorúak. Fontos változás például, hogy minden produkcióban maximum hat fellépő vehet részt. A versenyre idén is csak olyan előadó és együttes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió-, illetve tévéfelvétele, és rendelkezik lemezkiadóval vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.

- Büszkék vagyunk arra, hogy A Dal mezőnyében évről-évre számos műfaj képviselteti magát. Az AWS sikere bizonyíték arra, hogy egy metál együttes is legalább annyit profitálhat A Dal-ban való indulásból, mint egy pop produkció. Úgy gondolom, hogy műfajtól függetlenül mindenkinek érdemes jelentkeznie a versenyre, hiszen – ahogy ez idén bebizonyosodott – nem tudhatjuk előre, hogy melyik zenei műfajból kerül ki Magyarország dala” – mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója.

2018-ban az AWS együttes Viszlát nyár című dalát választotta a közönség a legjobbnak.

AWS, Kép: MTVA/Kaszner Nikolett

- Ez volt életünk legjobb nyara: soha nem volt még ennyi bulink, és egy nagy álmunk is teljesült: felléphettünk a Wacken Open Air fesztiválon. Ez egyértelműen A Dal-ban elért győzelem hozadéka. Bebizonyítottuk, hogy van helye a metálzenének a televízióban és a nyári fesztiválok színpadán is – mesélte Siklósi Örs, az AWS énekese.

A nyertes vagy nyertesek képviselhetik Magyarországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet 2019 májusában, Tel-Avivban rendeznek majd.

 

 

 

 


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.