Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Keleti Andrea és Fábry Sándor a Kékszalagon

Zsúfolásig megtelt az Operaház egyik elegáns terme a T-Mobile Nagydíj 40. Kékszalag MOL Fesztivál tegnapi sajtótájékoztatóján. Wossala György köszöntőjét azzal kezdte, hogy ekkora sajtóérdeklősét még nem tapasztalt Kékszalag sajtótájékoztatón. Talán ez nem véletlen, az idén ugyanis megdőlhet a csúcs, amit a Nemere II. cirkáló tart 10 óra 40 perccel. A tegnapi rendezvényen a regatta "laikus" versenyzői is tiszteletüket tették, így jelen volt Fábry Sándor, Keleti Andrea, Dombovári Vanda, Laky Zsuzsi és Sándor Orsi is.

Július 17-20. között rendezik meg a T-Mobile Nagydíj 40. Kékszalag MOL Fesztivált. A Balaton legrangosabb vitorlásversenye pénteken 9 órakor rajtol el Balatonfüredről.

Európa leghosszabb távú viadalán megdőlhet a tavalyi részvételi rekord, így várhatóan több mint 510 hajó áll majd rajthoz - mondta beszédében Wossala György a Magyar Vitorlás Szövetség ügyvezetője. - A mezőny nagyságát mutatja, hogy 5,2 km hosszú rajtvonalon sorakoznak fel a vitorlások. Megfelelő szélviszonyok esetén az esélyes Liberák vetélkedése során átíródhat a verseny csúcsa is, ezt 1955 óta a Nemere II. tartja 10 óra 40 perccel.

A favorit idén is a 2001 óta mindig első Litkey Farkas vezette hajó, de nagy esélyesként tartják még számon a Király Zsolt, Soponyai Géza és Rauschenberger Miklós által kormányzott Liberákat is.

A www.kekszalag.hu - n, a verseny hivatalos weboldalán élőképes közvetítés lesz a nyerésre esélyes hajókon és a kísérő motorosokon elhelyezett kameráknak köszönhetően, továbbá 80 vitorlást láttak el nyomkövető GPS - tudtuk meg Nagy R. Attilától, a Magyar Vitorlás Szövetség társelnökétől.

A tavaly remekül bevált újítást követve, idén is részt vesznek a sztárvilág nagyjai a regattán. A hírességek a Nautic osztály hajóin kaptak helyet. Így versenybe száll Fábry Sándor, Keleti Andrea, Sándor Orsi, Laky Zsuzsi, Dombovári Vanda, Bagi Iván és Árpa Attila is.

Gazella léptű, kalapos nőket szeretnék a kikötőkbe - mondta Fábry Sándor, aki szerint jó ötlet lenne a fogadás bevezetése, persze nem haszonszerző okokból, hanem az izgalom fokozására. - Minden egyes alkalommal, amikor egy repülő felszáll, elsírom magam, és ugyanez az érzés fog el, amikor két vitorlás száguld egymással szemben a nyílt vízen, holott a szél egy irányba fúj - mesélte a showman. - A szépséges hölgyeket, akik most indulnak először Kékszalagon, azonban nem tudom megnyugtatni, nem lesz ez egy kéjutazás - viccelődött Fábry.

Pártai Lucia időjárási előrejelzéseit követően Szellő István, a rendezvény moderátora biztosított mindenkit, vasárnapra, a díjkiosztóra várható némi szellő, hiszen ő lesz az eredményhirdetés házigazdája is.

Egy nappal a nagy verseny előtt az utánpótlás is magyar tengerre száll a Kékpántlika díjért. Az ifjú titánok közül eredményével kitűnik a sok vitorlázástól már most napbarnított Péch Fanni, aki EB második helyezett lett.

Kékszalag programajánló:

Július 17. csütörtök

11.00     Kékpántlika rajt

18.30     Kékpántlika gyermekverseny díjkiosztó

20.00     Caramel koncert

Július 18. péntek

8.30        Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok légi bemutatója

9.00        Kékszalag rajt

10.00     Borfalu megnyitása

12.30     Zenés programok

19.00     MOL bemutatja: Máté Péter emlékkoncert

Befutás: Megérkeznek a leggyorsabb versenyzők

Július 19. szombat

Befutás második napja, folyamatosan érkeznek célba a versenyzők

10.00     Gyermekprogramok

21.30     T-Mobile bemutatja: Majsai Gábor és a Little Sweet Band

Július 20. vasárnap

10.00     Családi programok

11.00     Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok légi bemutatója

12.00     Kékszalag ünnepélyes díjkiosztó


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.