Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kényeztesd a bőröd természetes anyagokkal!

Akik szeretik, hogy a bőrük tiszta, szép, feszes és még a ráncok sem feltűnőek, biztos, hogy sokat foglalkoznak vele. Kell is! Hiszen bőrünk nagyon érzékeny, az első védelmi vonal, melyre nagy figyelmet kell fordítanunk. Szép bőrünk az egészség jele is, melyet befolyásolnak külső tényezők, és persze a bennünk zajló apró változások.

Nem szükséges azonban bőrünk ápolására feltétlenül csak a méregdrága krémeket megvásárolnunk, melyek nem is mindig hozzák meg a kívánt hatást. Nagyon sokféleképpen használhatjuk bőrünkre a különböző olajokat, esszenciákat: lemosóként, borogatásként, gőzöléshez, masszázsolajként.

  • Száraz bőrre: avokádó és jojobaolajat érdemes használni, melyekhez hozzáadunk kamilla, rózsa, vagy narancsvirág cseppet, majd ezt a bőrünkre masszírozzuk.
  • Zsíros bőrre: levendula, citrom vagy teafaolajat használjunk, melyek fertőtlenítenek is. Jól alkalmazhatók gőzölésre, illetve borogatásra. A teafaolajat közvetlenül a pattanásokra is tehetjük, mely jól szárít, fertőtlenít és megnyugtatja a bőrt. Aromaterápiás bőrradírt is készíthetünk: egy teáskanál mézet, zabdarát és fél csésze darált mandulát összekeverünk, majd egy pár csepp olajat adunk hozzá és felvisszük a bőrünkre.
  • Pattanásos bőrre: szőlőmag illetve barackmag olajat használjunk, de minden zsíros bőrre ajánlott keverék is ugyanolyan jó. Kiváló a teafa és levendulaolaj fertőtlenítő hatásuk miatt.
  • Narancsbőrre: avokádóolajat használhatunk, mely már magában is csökkenti a narancsbőr tüneteit. Még több sikert érhetünk el, ha belecseppentünk: ciprus, mandarin, boróka vagy rozmaring olajat. Egyszerre többet is használhatunk. Fokozhatjuk a hatást, ha belekeverünk egy kis fahéjat. (Vigyázat, van aki erre allergiás!) Nagyon jól fokozza a vérkeringést!

Egyes édességek nem csak belülről jótékony hatásúak, de a bőrünket külsőleg is táplálják, szépítik.

  • Méz, melytől bőrünk puha, bársonyos tapintású lesz. Magas a cukortartalma, mely megköti a nedvességet és gyulladáscsökkentő hatása is van. Próbáld ki a puha ajakakért! Távolítsuk el a legfelső hámréteget, majd kenjük be vastagon az ajkaidat mézzel, tíz perc elteltével pedig nyaljuk le!
  • Tej, mely nagyon jól ápolja a testet. A tejcukor megköti a nedvességet, a benne lévő zsír pedig tisztít és ápol. Keverjünk össze egy csésze tejet, egy tojássárgáját és egy teáskanál búzecsíraolajat, majd ezt kenjük a bőrre.
  • Dió és mandula, melyek bársonyossá varázsolják a bőrünket, magas E-vitamin tartalmuk miatt. Arcradírként is használható: daráljunk össze diót és mandulát, majd keverjünk hozzá előre elkészített langyos tejet és egy kis élesztőt. Kenjük az arcunkra és 20 perc múlva dörzsöljük és alaposan mossuk le! Szuper!
  • Csokival is kényeztethetjük magunkat, a kakaóvajtól bársonyos lesz a bőr. 10gramm lanolint és 10 gramm kakaóvajat olvasszunk össze, majd ha kihűlt adjunk hozzá 80 gramm jojobaolajat. Melegítsük addig, míg átlátszó folyadékot kapunk! Kenjük be vele a bőrt!

 Bőrvédő, szépséget megőrző vitaminok

  • A vitamin: a szép bőr és köröm megtartásáért. Segíti a test vízháztartását egyensúlyba tartani.Csökkenti a bőr öregedési tüneteit.
  • C vitamin: melytől gyönyörű, feszes bőrünk lesz és segít a sebgyógyulásban. Antioxidáns hatású.
  • E vitamin: serkenti bőrünk vérkeringését, és véd a káros napsugarakkal szemben.
  • Panthenol, mely B5- vitaminszármazék, nyugtató hatású a bőrnek, rugalmasságot ad a hajnak.

S.K.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.