Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kern Andrással kezdődik

Ismét nyáresti koncertekkel várja a zenebarátokat a Fővárosi Állat- és Növénykert júliusban és augusztusban szerda esténként. A hagyományos Zenés Állatkerti Esték koncertsorozat keretében összesen hét előadást láthat, hallhat majd a közönség, és lesz még egy jótékonysági meglepetéskoncert is az idén 25. születésnapját ünneplő Állatkerti Alapítvány szervezésében.

Tizenhatodik évadjához érkezett a Zenés Állatkerti Esték. A hagyományos nyáresti koncertsorozat keretében az idei szezonban összesen hét koncertre várnak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az előadásokat a hagyományoknak megfelelően szerdánként rendezik, így július első szerdájától augusztus harmadik szerdájáig minden héten hangversennyel várja a közönséget az Állatkert.

Kern András lép fel először, Kép: wikimedia

Július 5-én este Kern András, Hernádi Judit és Heilig Gábor, július 12-én a Budapest Klezmer Band és Tompos Kátya várja a közönséget. A továbbiakban Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra, a Sárik Péter Trió Falusi Mariannal, Berki Tamással, Szőke Nikolettával, Geszti Széles Izával, Malek Andrea Szolnoki Péterrel, illetve a Budapest Bár lép színpadra.

A koncertek minden alkalommal 20 óra 30 perckor kezdődnek, de az előadásokra érkező közönség előtt már 19 órakor kitárulnak a kapuk, így egy kellemes esti sétát is lehetünk az Állatkertben.

A Zenés Állatkerti Esték hét koncertjén felül az idén 25. születésnapját ünneplő Állatkerti Alapítvány – a negyedszázados évforduló alkalmából – külön jótékonysági ráadáskoncertet szervez augusztus 23-ára. A programot még szervezik, de az már biztos, hogy Tóth Gabi is fellép majd.

Nézd meg, milyen cuki Tina tigrislovacskája!
Megszületett Tina és Cukorka cuki kis zebracsikója. A Fővárosi Állat- és Növénykert legfiatalabb, április 15-én született kis lakója már szaladgál és hancúrozik a kifutóban, így a nagyközönség is láthatja. Őt is megnézheted a koncert előtt!

A zenés programok másfél évszázados múltra tekintenek vissza a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Már a megnyitás évében, 1866-ban működött a Pálffy gróf adományaként felállított zenepavilon. Az 1910-es években az Állatkertnek saját szimfonikus zenekara is volt, a követező évtizedben pedig a Magyar Rádió az első koncertet az Állatkertből sugározta, ahogyan azt az LGT is megénekelte a „Rádió” című slágerben. Az 1950-es években szabadtéri színpad működött a kert területén, majd néhány évtizedre megszűntek a zenés programok. Újbóli visszatérésükre az 1990-es évek közepéig, a Budapesti Fesztiválzenekar legendás állatkerti előadásáig kellett várni. Ezt követően újra rendszeressé váltak a koncertek és más zenés programok, mi több, Zenés Állatkerti Esték címmel 2002 óta minden évben koncertsorozatot szervez az intézmény.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.