Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Két fogható és egy védett - Melyik legyen az Év hala?

A korábbi évek gyakorlatához igazodva most is két fogható és egy védett fajt állított jelöltként az ÉV HALA választásra a Magyar Haltani Társaság. Közülük az nyeri el a kitüntető címet, amelyikre a legtöbb szavazat érkezik december végéig társaság honlapjára.

A három őshonos jelölt közül a balin az egyik legnagyobbra növő, ragadozó életmódot folytató pontyfélénk. Bár fogai nincsenek, hatalmas szájnyílása és kampós alsó állkapcsa segítségével biztosan szerzi zsákmányát az előtte kétségbeesetten szétspriccelő küszrajból. Nagyobb folyóvizeink és tavaink lakója, a sporthorgászok áhított zsákmánya.

Domolykó Kép: Sallai Zoltán (azevhala_hu.)

A másik jelölt a szintén pontyfélék közé tartozó domolykó. Fiatal példányai planktonfogyasztók, később mindenevők, ősszel szívesen fogyasztják a vízbe hulló érett gyümölcsöt, az idős példányok pedig már inkább ragadozók. Az áramló vizet kedveli, kisebb-nagyobb folyóvizeink egész hosszában előfordul. Kiváló sporthal, a horgon keményen védekezik.

A listán harmadik a védett kövicsík. A többi csíkféléhez hasonlóan megnyúlt testű, szája körül három pár bajuszt viselő kis termetű hal, ám velük ellentétben a gyorsabb folyókban, patakokban él. Oldalának sárgás alapszínét sötét pettyekből, foltokból álló márványozás díszíti. Apró termete miatt a sporthorgászok érdeklődésére nem tarthat számot, de vizeink egyik védett természeti értéke.

A szavazatokat 2017. december 31-én déli 12 óráig várják a társaság honlapjára .

Egyen halat, életmentő falat! Megmondjuk melyiket
A halak táplálkozás élettani szempontból rendkívüli beltartalmi értékekkel rendelkeznek, a szív- és érrendszerünk védelmében igen jelentős szerepük van a bennük található telítetlen zsírsavaknak köszönhetően. Íme néhány fontos tudnivaló a tengeri és édesvízi halfajtákról.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.