Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Két méhe volt az asszonynak

Minden orvos megdöbbent, amikor meglátta, hogy a harminchárom éves asszony mindkét méhében fejlődik egy-egy magzat. Az ikrek végül másfél hónap különbséggel jöttek a világra.

A dupla méh körülbelül minden százezredik nőnél fordul elő. A kutatók a mai napig nem tudják, vajon miért alakul ki egyeseknél nemcsak kettőzött méh, de vagina és csikló is.

Ha "csak" a méhből van kettő, általában nem is veszik észre, egészen a terhességig. Maria Tescu rendellenessége is csak első fia születésekor derült ki, és amikor 11 év múlva második gyermekét várta, kiderült, hogy az egyik magzat már fejlődött, amikor újra teherbe esett, így a másik méhe is "foglalt" lett.

Az asszony egyik gyermeke végül hét hónapra született meg, a másik azonban csak a következő évben, több, mint másfél hónappal később, ő ugyanis teljesen nyugodtan a "helyén maradt", amíg anyja be nem fejezte a vajúdást.

A koraszülésnek az orvosok szerint valószínűleg az volt az oka, hogy az első csecsemő a fejletlenebb méhben volt, amely így nem bírta a terhelést.

A kisfiú így másfél kilóval született, tüdeje fejletlen volt, ezért sokáig inkubátorban, lélegeztetőgépen tartották. Testvérét az új esztendőben normális testsúllyal, teljesen egészségesen, császármetszéssel hozta világra Maria.

Az orvosok szerint kész csoda, hogy mind a két gyermek életben maradt. Összesen tizenegy hasonló anyáról tudnak.

A dupla méh gyakoribb azoknál a nőknél, akik maguk is koraszülöttek voltak. A méh ugyanis eredetileg két kamrából áll, amelyek egy idő után egyesülnek, így hozva létre az uterust.

Ha ez az egyesülés nem történik meg, akkor jön létre olyan rendellenesség, mint Mariának van. Sok nő számára ez semmilyen gondot nem okoz, azonban néhányan rendszeres, a szokásosonál erősebb menstruációs fájdalomról számoltak be.

A http://www.cnn.com/HEALTH/library/DS/00821.html és a http://news.bbc.co.uk/2/hi/health/4249203.stm nyomán

SZF


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.