Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kezdődik! Ilyen szuper lesz a 4. Nagyon Balaton!

Negyedszer rendezik meg a MOL Nagyon Balaton programsorozatot. Május végétől szeptember közepéig 25 esemény várja az érdeklődőket a Balaton Régió rangos kulturális, gasztronómiai és sportfesztiváljaival. Soroljuk a legjobb programokat!

"A cél változatlanul az, hogy a régióban működő izgalmas, színvonalas eseményeket közös ernyő alatt bemutassuk" - mondta Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton  egyik főszervezője a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Az idei Nagyon Balatonhoz például olyan rendezvények kapcsolódnak, mint a Művészetek Völgye, a zamárdi Balaton Sound,  a Strand - Nagyon Zene Fesztivál és a B.My.Lake, a balatonföldvári KultKikötő vagy a Paloznaki Jazz Piknik.

A Wellhello is fellép - természetesen

A közmédia is kiemelten foglalkozik az eseménnyel, a Duna TV-ben ismét jelentkezik a Balatoni nyár című magazinműsor, az augusztus 24-től 27-éig zajló Strand fesztivál pedig a Petőfi Rádión szereplő előadókra épül.

A szervezők szerint a Nagyon Balaton  látogatottsága folyamatosan nő, tavaly már 880 ezer volt az össznézőszám, és nagyot lépett előre a színvonal, a rendezvény rangja. A rendezvénysorozat komoly hozzájárulást jelent Magyarország országimázsához, a Balaton mint kiemelt turisztikai desztináció megítéléséhez.

Május 28-án indul a tó körüli kétnapos Ultrabalaton tömegsport-rendezvénnyel, amelyet tizedszer szerveznek meg. A 11 éves KultKikötő több mint kétszáz programot, köztük négy színházi ősbemutatót kínál három helyszínen (Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatonfenyves), két hónapon át. A KeszthelyFest keretében július 1-től 3-ig lesznek koncertek (Rúzsa Magdi, Fábián Juli és Zoohacker).

Zamárdiban tavaly óta három kiemelt fesztivált tartanak: július 6-tól 10-ig az elektronikus zene fontos eseményét, a tizedik Balaton Soundot (Macklemore-ral és Ryan Lewis-zal, Steve Aokival, Paul van Dykkal és más sztárokkal), augusztus 24. és 27. között pedig párhuzamosan zajlik a negyedik Strand - Nagyon Zene Fesztivál (Hurts, Caro Emerald, Tom Odell) és a B.My.Lake (Richie Hawtin, Carl Cox, Dubfire és számos dj).

Idén a program keretében már három kompkoncertet rendeznek: június 24-én Geszti Péter, július 22-én a Szabó Balázs Bandája, szeptember 10-én pedig a Kiscsillag ad koncertet a Balaton közepén, Tihany és Szántód között a kompon.

A Nagyon Balaton része a VinCE Balaton borfesztivál július 14-től 17-ig Balatonfüreden, a Füredi borhetek augusztus 6. éa 28. között, az ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál július 21. és 24. között Tihanyban.

A Művészetek Völgye (Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend) július 22-től 31-ig tart, több ezer programmal és fellépővel (például Skye-jal és Rosszal a Morcheebából), a Paloznaki Jazz Pikniken (augusztus 4-6.) a St Germain, az Incognito és Mario Biondi is játszik, a VeszprémFesten (július 13-17.) Jamie Cullum, Lisa Stansfield, Gregory Porter, Omara Portuondo és a Thievery Corporation a sztár, a záróesemény pedig a Kálibuli, amelynek keretében a Balatontól északra, Köveskálon élőzenével, gasztroprogramokkal és a Budapest Bár koncertjével várják az érdeklődőket.

“Tárcsázd” kedvenc strandodat!
Egy nemzetközi összehasonlításban a legtöbb fizetős strandunk felveszi a versenyt a legfelkapottabb helyekkel is. A minőségi szolgáltatások elterjedése mellett egyre többet foglalkoznak a kényelmünkkel is: 2016-ban már a legtöbb balatoni strandon elfogadják a mobiltelefonon vásárolt jegy felmutatását is belépéskor.

Lesz még sok más mellett Plázs Siófokon (a nyitóbuli június 18-án a WellHellóval), Nemzeti Regatta vitorlásfesztivál (Siófok, június 11-12.), a környezettudatosságra épülő Everness fesztivál (Balatonakarattya, június 28-tól július 3-ig) és augusztus 20-án az tűzijáték mellé a Magna Cum Laude ünnepi koncertje Révfülöpön.

A rendezvénysorozat június közepétől letölthető applikációja, amely a welovebalaton.hu adatbázisára épül, megmutatja, hová érdemes menni a közelben, legyen az fesztivál, büfé vagy vendégház.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.