Általában ez menekvés az elől, hogy mások ítéljenek meg minket ilyen módon - és
ezáltal menekvés a felelősség elől is.

Mindennapi életünk során számtalan különböző élmény ér minket, s ha
napközben izgalmat, félelmet, ijedtséget érzünk, az csupán valamely
élményre adott spontán válaszunk - sokszor szervezetünk önmagát védő
reakciójának megnyilatkozása.

Az élmények nem azonosak "tudatunk" vagy "szellemünk" lényegével vagy kifinomultságával.

Élményeink emlékekké, képekké, belső jelzésekké alakulnak át, amelyek megsúgják nekünk, mi fog történni.

Az emberek nagyobbrészt ezeknek a drámáknak a szintjén élik meg életüket, s mert az ember sokak által emlegetetten: érzelmi lény - senki sem képes az így élt életét spirituális magasságokba emelni.

A "hibát" mindig magunkban kell keresnünk.

A hiba a nem-megfelelőnek tartott eredményből ismerhető föl.

Nem-megfelelőnek tartott, mint írtam, hiszen a karma - ok és okozat - azt jelenti, minden gondolatunknak, cselekedetünknek  megfelelő következménye lesz, s minden eredmény egy előző gondolatunk, cselekedetünk megfelelő okozata.

A szellemileg érett ember számára az élet minden egyes pillanata gyönyörű, s ha mégsem így érzi, akkor kizárólag ő a felelős érte, hogy azzá tegye.

Ha valamit nem látunk csodálatosnak, az azért van, mert elménk nem elég csodálatos
ahhoz, hogy élvezni tudja.

A gyakorlást csak a mindennapi életben tudjuk teljessé tenni, sohasem a
védett elvonulás, a menekülés lehetőségében. Fejlődni csak feladatok és
kihívások árán lehet, az ölünkbe hullott szerencse elveszi a fejlődésre
való késztetéseket, s ellopja eredményeinket.

A legtöbben amúgy is el tudják rendezni úgy az életüket, személyiségüket
úgy fejleszteni, hogy kevesebb negatív élmény érje őket a külvilág
felől.

Változtatni tehát csak az tud, aki vállalja a felelősséget.