Sokunk tudja, hogyan érheti el a pillanatnyi boldogság állapotát - gondolok itt egy nagyszerű utazásra, vagy egy barátokkal töltött estére -, az igazi gondot az jelenti, hogy ezt az érzést hosszabb ideig nem sikerül fenntartani.

Számos lottó nyertes kedélyállapotát vizsgálva angol szakértők megállapították, hogy igaz a nyeremény eufórikus állapotot idéz elő, mégis idővel lelkiállapotuk visszatér az előző szintre - ha boldogok voltak, ha nem.

Elvileg ez azt jelenti, hogy az általános elégedettség érzetünk sokkal inkább személyiségünk által eleve meghatározott, mint hogy mi történik velünk az életünk során.

De az is kiderült, hogy akik párkapcsolatban élnek még mindig boldogabbak, mint akik egyedül vannak. Társ - ez lenne a boldogság titka? Vagy hogy hogyan tudunk élni az élettel?

Akad olyan szociológus, aki azt állítja, hogy ha anyagiakban gazdagabbak vagyunk is, valószínűleg elvesztettük azt a fajta társas kötődést, amit még szüleink és nagyszüleink ismertek.

Ma már sok család külön él, a válás mindennapos, s mindehhez hozzájárul a munkahelyek bizonytalansága is. Régen a család értéket jelentett. Az együtt töltött percek természetes és nem különleges alkalmak voltak. Mindent arra kell fognunk, hogy "de most más világ van"?

Manapság a kevés időre és a sok munkára hivatkozva a törődést sokszor megvesszük, ahelyett, hogy megadnánk gyermekeinknek. Nem szabad csodálkoznunk hát, ha egy nap majd nem ismerünk rájuk, mert esetleg mi már nyugdíjasok leszünk, ők majd dolgoznak, és ugyanúgy viselkednek velünk, ahogy mi tettük velük.

De mi marad az emberi értékekből a fogyasztói társadalom oltárán? Kikhez beszélhetünk, sírhatunk, kivel nevethetünk majd ha úgy tartja kedvünk?

Odabújunk a legújabb Barbie baba vagy plüssfigurához?

Esetleg álnéven idegeneknek öntjük ki lelkünket az interneten? Üres, de illúziókkal felruházott tárgyakba fogunk kapaszkodni?

A társadalmi fejlődésünk igenis fontos része boldogságunk megtalálásához. Nem mutogathatunk másra, nekünk kell elkezdeni, igazán törődve, gondokat, álmokat, érzéseket megosztva már ma, már most, ahogy hazamegyünk.

A gondolat még csak az első lépés, a tett lesz a következő.