Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kiderítjük, miért jó a mosógépen szeretkezni...

Sorra vesszük a talicskát, a 69-et, és azt is kiderítjük, miért jó a mosógépen szeretkezni. Nem, nem csak azért, mert vibrál. Bár nagyon megerőltetőnek tűnik, a talicska póz nem túl bonyolult.  

A lány a hátán fekszik, a fiú előtte, a lábai között térdel, és aktus közben felhúzza a csípőjét. Így a lány kényelmesen támaszkodhat a vállán és a karjain, a lábával pedig még mozogni is tud.

Tipp kezdőknek: próbálja meg az egyik lábát a vállára tenni. Egészen biztosan megérzi  a különbséget!

Tipp haladóknak: ebben a pózban minden jól elérhető, így ott matathat a kezével, ahol csak akar.

 

Az ülve szeretkezés egy kifejezetten romantikus póz, hiszen a szerelmesek egymás szemébe nézhetnek az aktus alatt, mi több, még csókolózhatnak is.

Tipp kezdőknek: Ha nehezen tud mozogni, ne üljön, inkább térdeljen a férfi ölébe.

Tipp haladóknak: Lepje meg kedvesét egy sztriptízzel. Ültesse le egy székre, így üljön az ölébe.

 

A legendás 69-es póznál igazán koncentrálni kell. Egyfelől ugyanis ki kell elégítenie a párját orálisan, másfelől élveznie kellene, amit ő csinál az Ön lábai között. Lehet, hogy előjátéknak jobb ez a módszer, mint magára a kielégülésre. Ami a kivitelezést illeti: az elfordított 69-es számot kell utánozni, a férfi feje a nő lábai közé kerül, illetve a nő feje a férfi lábai közé.

Tipp kezdőknek: Ha oldalra fekszenek, az egész sokkal egyszerűbb.

Tipp haladóknak: Szopogasson el egy mentolos cukorkát, így igazán hűs élvezetben részesítheti a párját. Vigyázat, a pasinak viszont nem tanácsos cukorkát ennie!

 

Ha egy gyors menetre vágyunk, akkor lehet megfelelő az a póz, amikor a lány háton fekszik valamin, a fiú pedig előtte áll. A lényeg, hogy a pasinak megfelelő magasságban legyen a nő csípője, tehát olyan eszközt érdemes választani, ami pont jó. Lehet ez asztal, motor, autó, mosógép, bármi. A fájó derék sem lehet kifogás, egy párnával minden megoldható.

Tipp kezdőknek: Ha felteszi a lábait a férfi vállára, sokkal intenzívebb lesz az élmény.

Tipp haladóknak: Bár a mosógép nagyon elcsépelten hangzik, semmi nem pótolhatja azt a vibrálást.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.