Szerintem a nálamnál fiatalabbak nem nagyon tudnak róla, az idősebbek meg "kommunista csökevény"-nek tartják, az ilyet pedig nem illik ünnepelni. Annyi megmaradt bennem a történelemórákról, hogy Zetkin Klárának köszönhetjük az egész hűhót e mai nap körül, de hogy ő ki volt, mi volt, azt nem tudom.
Gondoltam egyet, kettő lett belőle, megnéztem a lexikonban. A z betű alatt megtudtam, mikor született a néni, ki volt a férje, miket írt, de a nőnap eredetéről egy szót sem. Leemeltem a polcról a "mons-otto" kötetet, igaz a nőnapról - a nemzetköziről - egy kukkot nem találtam, de a Nő és az idevonatkozó többi címszó felkeltette a figyelmemet.
Megtudtam, hogy a nő egy felnőtt nőnemű személy, és jogállására nézve fontos a hármas állapot: hajadon, házastárs vagy özvegy. Továbbá, hogy "a nő helyzete az ősnépeknél és a művelődés kisebb fokán alárendelt, sőt a legtöbb kezdetleges népnél rabszolgai ma is, a legterhesebb munka végzésére kényszerítik, s a férfinak teljes rendelkezési joga van fölötte, szabadon megölheti.
Egyes népek, mint a szamojédok, tisztátalannak tekintik s még a vallási szertartásokon való részvételből is kirekesztik. Ellenben egyes néger népek, mint az afrikai Aranypart lakói, Ausztrália, Új-Zéland őslakói stb. minden családi jogot a nőtől származtatnak (l. matriarchátus).
Ahol a többnejűség uralkodik, ott a nő helyzete mindig alacsonyabb, pl. a mohamedánoknál, s noha elég jól bánnak velük, szabadságukban, művelődésükben korlátozva vannak. Az izraelitáknál a nők nagyobb szabadságnak és tiszteletnek örvendettek, különösen az anyák; de az előkelő asszonyok háremszerű elkülönítésben éltek, és csak ünnepségek alkalmával jelenhettek meg a férfiak társaságában.
A nő már a régi egyiptomiaknál is mintegy élettársa volt a férjének. A görögöknél, ahol kezdetben a nőrablás uralkodott, elkülönítve kellet ugyan lakniuk, de a háztartást ők vezették, együtt étkeztek a férjükkel, a férfiak vendégségében azonban nem vehettek részt; Athénban főleg a peloponnészoszi háborúk után nagyobb szabadságot élveztek, sőt politikai szerepet is kezdtek vinni.
A rómaiaknál nyertek a nők először társadalmi elismerést, noha jogilag nem lettek önállóak, a hajadon az atya, az asszony a férj gyámsága alatt maradt. A nők egyenjogú állását a kereszténység hirdette, ennek következménye volt a középkorban, főképpen a román országokban a túlzott nőtisztelet. A társadalmi egyenjogúsítást azonban nem követte a jogi egyenlősítés."
A nők oktatásáról szól egy rövidke passzus, amely szerint 1911-ben nyílt meg Lipcsében az első női főiskola, s célja az volt, hogy a nőket magasabb tudományos képzésben részesítvén, előkészítse őket az anyasággal járó nevelői hivatás gyakorlására, s képesítse arra, hogy minél több közhasznú tevékenységet tudjanak kifejteni. A női főiskolán, a könyv szerint, a tanítás egészen olyan volt, mint az egyetemeken. Én viszont az előző mondatokat úgy értelmezem, hogy a nők lehettek ugyan diplomás anyák és feleségek, de nem atomfizikusok, orvosok, villamosmérnökök...
A női munkáról szóló bekezdésben a következő mondat tetszett a legjobban: "A női munkát semmiféle társadalom nem nélkülözheti, és a legkedvezőbb körülmények között élő osztályok nőinek kivételesen tétlen életéből a női munkára általában következtetések nem vonhatók."
A legizgalmasabbnak a Nőkérdés és nőmozgalom címszó ígérkezett. Nyolc hosszú bekezdést igényelt. Miről is van szó? A nőkérdés a nő egyenjogúsítása a férfival, a nőmozgalom erre irányul. Követelései: a művelődés ugyanolyan lehetősége, mint amilyen a férfi előtt nyitva áll, szabad pálya és egyenlő munkáért egyenlő díjazás, a feleség teljes jog- és cselekvőképessége, a nőre vonatkozó kivételes büntetőjogi szabályok eltörlése, a nők szavazati joga, a női munka szociális értékének elismerése.
A nőmozgalom bölcsője Észak-Amerika, ahol már a 18. század hetvenes éveiben elkezdődött a nagy harc, amely végigsöpört Európán, sőt még Kínába is eljutott. Kétszáz év alatt sikerült is valamit elérni, van szavazójogunk, manapság egyre gyakrabban élhetünk vele.
Járhatunk egyetemre, vannak viszont nőgyűlölő professzorok, akik aztán a vizsgán megmutatják, hogy a lányoknak nincs ott semmi keresnivalójuk.
És biztosan nem csak velem történt meg, hogy nem vettek fel egy munkahelyre, mert nem borotválom naponta a képemet. Ezért van még mindig szükség a feministákra és a nőegyletekre. Ha nem léteznének, az azt jelentené, hogy a nők körül minden rendben van. Akkor talán nem történhetne meg, hogy egy anyától az őrült férje elrabolja gyermekeit, s ő sehonnét nem kap segítséget, hogy viszszaszerezze őket, akiket a férfi már fél Európán végighurcolt. És nem lehetne tájainkon minden ötödik nőt rendszeresen büntetlenül bántalmazni.
Mire végéhez értem a nőkérdés olvasásának, rájöttem, nem is szeretem én a nőnapot. Aki nem figyel rám egész évben (hogy a kiharcolt jogaimról már ne is beszéljek), az ma se hozzon nekem virágot. Virág ugyanis nem csak március nyolcadikán nyílik.
