Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kinyílnak a kapuk! Olyat is láthatsz, amit máskor nem!

Magyarországon szeptember 20-21-én 17. alkalommal rendezik meg a Kulturális Örökség Napjait.

A nyitott műemlékek napjának gondolata 1984-ben Franciaországban született meg. Egy adott hétvégén kitárják kapuikat a nagyközönség előtt azok az épületek, amelyek egyébként egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan látogathatók.

A siker láttán több ország is csatlakozott a kezdeményezéshez, s mára Európa 48 országában szeptember második vagy harmadik hétvégéjén milliók zarándokolnak el a mintegy 28 ezer nyitott helyszínre és minden évben sok millióan keltek útra Európa-szerte, hogy megismerkedjenek országuk rejtett értékeivel.

Hazánkban is egyre több település csatlakozik a nyitott kapuk rendezvényhez. Van közöttük múzeum, középület, kastély, vár, templom, pénzintézet, falumúzeum, galéria, tájház és régészeti ásatás is, így ennek megfelelően több száz helyszínen várják az érdeklődőket.

A belépés mindenhova ingyenes és több helyszínen idegenvezető is várja azokat, akik részletesebben szeretnék megismerni az adott helyet.

Évek óta az egyik legnépszerűbb budapesti közintézmény a Magyar Nemzeti Bank, mely természetesen idén is tárt kapukkal várja e szeptember 20-án és 21-én a kíváncsiakat.

Az akcióban részt vevő további épületekről és programokról bővebb tájékoztató: http://www.oroksegnapok.hu/index.php honlapon olvasható.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.