Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kismedence ambulancia nyílt

Kutatási adatok szerint a 30 év feletti nők közel 30 százalékának volt már úgynevezett inkontinens epizódja, illetve érintett valamilyen mértékben a kismedence problémákban. A vizelet- és széklettartási problémák szinte népbetegségnek számítanak az idős nők mellett azoknál, akik természetes úton szülték meg a gyermeküket.

Megnyílt a Kismedence Gyógyászati Központ, ahol a medencefenék rendellenességek komplex kezelését orvosokból és gyógytornászokból álló csapat látja el októbertől. A TritonLife csoport legújabb szakmai kiválósági központjaként rögtön 2 helyszínen is várja az ügyfeleit.

Hiánytpótló vállalkozás. Fotó: Pixabay

 

10 év. Általában ennyi ideig bolyonganak az egészségügyi rendszerben azok a nők, akiknek szükségük lenne a problémáikra a kismedence betegségeivel foglalkozó szakemberre. Ennyi idő alatt sokan feladják, ellátatlanok maradnak. Ennek oka részben a szégyenérzet, hogy az érintettek nem mernek erről még a szűk hozzátartozóiknak sem beszélni, a másik az információ hiánya. Vagyis egyszerűen nem tudják, hogy van visszaút, van tartós megoldás – hangzott el a Kismedence Gyógyászati Központ sajtótájékoztatóján a nőgyógyászokból, urológusokból, sebészekből és gyógytornászokból álló orvoscsapattól. Ebből is látszik, hogy a régió első Kismedence Gyógyászati Központjában hiánypótló szolgáltatásról van szó, hiszen országos szinten is mindössze néhány nőgyógyász foglalkozik kismedence betegségekkel, holott a nők több, mint a negyedét érintik természetes szülés után a vizelettartási problémák vagy a székrekedés.

Az elmúlt húsz évben egyre több kismedencei centrum nyílt a tengerentúlon és a nyugat-európai országokban. Az Egyesült Államokban egy korábbi felmérés szerint a felnőtt nők 24 százaléka küzdött már legalább egyszer élete során medencefenék problémával. Ez az arány a 80 évnél idősebbeknél már 50 százalék.

„Éppen ezért nem meglepő, hogy a tengerentúlon minden nagyobb kórház mellett van egy kismedence ambulancia. Magyarországon most jött el az ideje annak, hogy a medencefenék problémákkal fokozottabban foglalkozzunk, hiszen a mi társadalmunk is öregedő. Az átlagéletkor nő, a hölgyek hosszabb ideig élnek, mint a férfiak. Senkinek sem mindegy, hogy a nyugdíjas éveit milyen életminőségben éli meg” – vélekedik Dr. Willner-Haring Péter proktológus, sebész, proktológus, sebész, a TritonLife Róbert Magánkórház sebészeti részlegének vezető főorvosa.

A medencefenék betegségek számát növeli az is, hogy a nők egyre később vállalnak gyermeket. Minél inkább kitolódik a szülés időpontja, annál nagyobb az esély arra, hogy a szülő nők hüvely körüli kismedence sérüléseket szerezzenek. A megelőzésnek a kismedence problémáknál is hatalmas szerepe van. A prevenció leghatékonyabb módja a kismedencei torna, ami egy speciális gyógytorna. Minden szülő nőnek lehet tartani kismedencei tréninget, felkészítve szervezetüket a szülésre, csökkentve így a sérülések kockázatát.

A gyógyászati központ megnyitóján. Fotó: Triton

„Szeretnénk egy új szemléletet bevezetni arra, hogy a kismedence problémákkal küzdők tudjanak kihez fordulni. Felállítottunk egy csapatot, amely nőgyógyászokból, urológusokból, sebészekből és gyógytornászokból áll. Így van arra lehetőség, hogy a komplex eseteknél konzultálni tudjunk egymással, közösen találjuk ki a legoptimálisabb megoldást. Célunk az életminőség javítása, és alternatívákat kínálni a gyógyulásra, hiszen nem kell ezekkel a problémákkal együtt élni, van megoldás.” – tudtuk meg Dr. Willner-Haring Pétertől, aki a kismedence gyógyászati team oszlopos tagja.

A felkészült szakemberekből álló komplex szolgáltatást nyújtó központ első körben két helyszínen, a TritonLife Róbert Magánkórházban és a TritonLife Medical Center Hegyalján elérhető.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.