Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kivel vacsorázzak? Csányi Sándor Ferenc pápával vetekszik a nők kegyeiért

Szerelmi vallomáshoz – és szakításhoz is – ma már ugyanúgy nélkülözhetetlen a mobil és a net, mint az élőszó, vagy korábban a postán küldött levél. Az internetezők Valentin napi szokásairól készült felmérés más érdekességeket is feltár, például azt, hogy a David Beckhammel vacsorázni vágyók jóval magasabb arányban használnak okostelefont, mint Ferenc pápa rajongói.

A hazai internetezők fele ünnepel Valentin napján, és ez a nap a 20–29 évesek körében a legnépszerűbb – derül ki a CitroMail.hu Valetin napi szokásokról közel 8000 internetező megkérdezésével készült felméréséből. Az e-mail szolgáltató szerint e téren a nemek között nincs különbség: ugyanannyi férfi ünnepli az itthon máig újdonságnak számító szerelmesek napját, mint nő. Az iskolázottság terén viszont lényeges eltérés mutatkozik: az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében 33 százalékkal többen tartják meg a Valentin napot, mint az egyetemet végzettek.

Egyre többször írjuk le a „szeretlek” szót e-mailben vagy SMS-ben - Kép: Pixabay

Szent Bálint püspök a 14. században vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé Angliában és Franciaországban. Február 14., Szent Bálint, azaz Valentin napja Magyarországon a 90-es években terjed el mint a szerelmesek ünnepe. Ez a nap világszerte jó alkalom egy-egy szerelmi vallomáshoz. Az élőszó mellett egyre többször írjuk le a bűvös „szeretlek” szót e-mailben vagy SMS-ben. Valentin-nap környékén a felhasználók nemcsak programlehetőségeket, éttermeket és ajándékötleteket keresnek az interneten, de sokan e-mailben vallanak szerelmet is – mondta el Rácz István,a Sanoma Media Zrt. marketingvezetője. A 20 éven aluliak több mint harmada ilyenkor e-mailben árulja el érzéseit, több mint ötödük pedig döntött már úgy, hogy e-mailben szakít párjával. Az e-mailes szerelmi vallomás inkább a nőkre jellemző, a férfiak inkább SMS-t küldenek. A nők amúgy többször szakítanak SMS vagy e-mail útján, mint a férfiak.

A szerelem segédei a hálószobában
Babona? Népszokás? Tapasztalat? Nem mindegy? Talán mindegyik. Az viszont tény, hogy a kínaiak tudnak valamit, ha már évszázadok óta használják a párkapcsolatok javításában is a legmeglepőbb szimbólumokat. Ha még nincs egy se a hálószobádban, akkor segítünk most a kiválasztásban. Csak hogy te legyél a kiválasztott…

A digitális szerelmi vallomás a kutatás szerint jóval népszerűbb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében. Az SMS-ben szakító fiatalok között emellett egyértelműen többen vannak azok, akik okostelefonnal rendelkeznek.

A hazai internetező férfiak leginkább Eszenyi Enikővel, Katalin hercegnővel, Jakabos Zsuzsával vagy Nótár Maryval vacsoráznának Valentin-nap estéjén, a nők pedig legszívesebben Csányi Sándor színészt, Ferenc pápát, Kásás Tamást vagy David Beckhamet választanák vacsorapartnerül. Érdekes, hogy azok, akik Mark Zuckerberggel, David Beckhammel, Scarlett Johanssonnal, Miley Cyrusszal vacsoráznának, jóval magasabb arányban használnak okostelefont. Ferenc pápa rajongói viszont jellemző módon hagyományos mobilt használnak.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.