Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Komolyzenei koncertfilmek a Puskin Moziban!

Klasszikus keddek címmel komolyzenei vetítéssorozat indul a Puskin Moziban, amely minden hónapban egy-egy kiemelkedő koncertfelvétellel várja a nézőket. Első alkalommal, szeptember 13-án André Rieu holland hegedűművész koncertjét vetítik, amit október elején Jonas Kaufmann milánói Scalában előadott áriakoncertje követ.

A „Keringők királyának” is nevezett André Rieu minden év júliusában szülővárosában, a középkori emlékeket őrző Maastrichtban koncertezik, állandó zenekara, a 60 tagú Johann Strauss Orchestra és nemzetközi sztárvendégek, szoprán és tenor énekesek közreműködésével. Ezek a maastrichti esték André Rieu világturnéinak a legnépszerűbb epizódjai, 2015-ben hetven országból több mint 70.000-en utaztak Maastrichtba, hogy részt vegyenek az élő koncerten és világszerte további 200.000 rajongó követte az eseményt a mozivetítéseken. A legnépszerűbb keringő klasszikusokból, opera- és operett áriákból, musical- és filmzene betétdalokból, pop- és világzenei feldolgozásokból összeállított három órás műsor során André Rieu személyes karizmáját is felhasználja, hogy minden korosztály számára felejthetetlen, humorral, muzsikával és érzelmekkel teli estét varázsoljon.

Az idei júliusi koncert élő műholdas közvetítése minden eddiginél több látogatót vonzott világszerte a mozivásznak elé, ennek a közvetítésnek a felvételét láthatják a nézők szeptember 13-án a Puskin Moziban. A popzenei stadionkoncertek látványvilágával vetélkedő produkció rögzítéséhez gondos operatőri munkával 29 mozikamerát alkalmaztak, hogy a mozivászon előtt ülők is átélhessék a festői környezetben, rajongók tízezreit előtt megvalósult koncert sajátos hangulatát.

A „Klasszikus keddek” vetítéssorozat következő állomása október 4-én az Egy este Puccinivel című feliratos koncertfilm lesz. A világhírű német tenor 2015 júniusában az itáliai nagyopera szentélyében, a milánói Scalában lépett színpadra az év egyik legjobban várt előadásán, ahol Puccini népszerű áriáit adta elő a Jochen Rieder vezette Scala Filharmonikusok kíséretével. Produkciójával teljesen elkápráztatta közönséget, az előadás kirobbanó sikerét öt ráadás szám és szűnni nem akaró ováció jellemezte. A koncerten többek között a Tosca, a Manon Lescaut, A Nyugat lánya és a Turandot operák jól ismert dallamai csendültek fel, köztük a Nessun Dorma című ária is. Ez a legendássá vált dalest áll a komolyzenei közvetítések specialistája, Brian Large által rendezett film középpontjában, amely a teljes hosszában rögzített koncert mellett betekintést nyújt Puccini életének és munkásságának részleteibe is: Kaufmann narrációjával ritka archív felvételek is megelevenednek a vásznon.

Rockosított Bartók koncert – ilyen se volt még!
Rockkal fűszerezett Bartók-feldolgozásokat ad elő négy hegedűművésszel együtt Török Ádám és Papp Gyula 2016. október 9-én. Az egyedülálló előadás apropója a Bartók Év

A Pannonia Entertaiment és a Freeway Entertainment szervezésében megvalósuló komolyzenei koncertfilm-sorozat keretében a következő hónapokban olyan neves előadók produkcióit vetítik még a Puskin Moziban, mint Anna Netrebko, Jonas Kaufmann és Thomas Hampson közös koncertje a müncheni Königsplatzon, André Rieu maastrichti városnézéssel egybekötött karácsonyi koncertje, vagy A három tenor, Pavarotti, Domingo és Carreras 1999-es karácsonyi koncertje Bécsből.

A vetítéssorozat részletes programja a mozi honlapján olvasható.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.