Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kortárs költőkkel forradalmasítja az anyák napi verseket a dm

Hamarosan itt az Anyák napja, ne feledkezz meg te sem róla! Erre emlékeztet a dm is!

A dm Magyarország idén rendhagyó módon, az éves "Érezd az inspiráció erejét!” mottóval összhangban ünnepli az anyák napját. Kemény Zsófi, Hevesi Judit és Vörös István kortárs költőkkel együttműködve olyan modern versekkel köszöntik az édesanyákat, amelyek a mai életünk történéseit, körülményeit és kihívásait helyezik a középpontba.

A kampányhoz készült dm-es aloldalon nemcsak a verseket, de az együttműködő költők személyes gondolatait is elolvashatjuk, illetve fiatal színészek előadásában hallgathatjuk meg az elkészült műveket.

A „Versek anyunak” kampány célja, hogy megreformálja az anyák napi verseket, amelyek gyakran szóhasználatban és mondandóban is túlságosan a múlthoz kötődnek, így nehezen illeszkednek a mai, modern életünkhöz, a gyerekek nehezen tanulják meg a szövegüket.

Kemény Zsófi a dm Anyák napi kampányában (Fotos: Hajas Orsolya)

A dm Kemény Zsófival, Hevesi Judittal és Vörös Istvánnal együttműködve indított kampányt. Mindhárom költő kettő verset írt, illetve mindannyian más-más módon közelítették meg az anyaság témáját. A dm-hez testhezálló egy anyukákat ünneplő kampány, hiszen sajátmárkás kínálatában számtalan olyan terméket találunk, ami kifejezetten megkönnyíti az édesanyák életét, kezdve a legmodernebb kritériumoknak megfelelő babaápolási termékektől, a bio élelmiszereken át egészen a környezettudatos háztartási szerekig.

Emellett a márka egész évben tartó kampánya az inspirációt helyezi fókuszba, tavasszal pedig a művészet adta inspirációt, így nem meglepő, hogy anyák napján a kortárs művészet bevonásával és ösztönző erejével köszöntik az édesanyákat.

https://youtu.be/ByzV7JHZq8E

A kampány kortárs jellegét erősítik azok a versmondó filmek, amelyek Mészáros Blanka és Tasnádi Bence, a Radnóti, illetve a Katona József Színház fiatal színészeinek közreműködésével készültek. A hat rövid videónak köszönhetően a versek nemcsak életre keltek, de azt is segítik, hogy idén a virág mellett ezen filmek megosztásával is ünnepeljük az anyukákat.

Ezt is olvasd el:


A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.