Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kortárstánc órák a Gödör Klubban

Az eddig főként zenei programjairól ismert Gödör Klub februárban modern tánc kurzusokat indít. Az órákat ajánlja mindazoknak, akiknek munkájuk, elfoglaltságaik mellett kevés idejük marad magukra, és vágynak a testi és mentális felfrissülésre.

A nagyrészt munkaidő után kezdődő tanórákat olyan neves kortárs táncosok tartják, mint Blaskó Borbála, Jantner Emese, Gergely Attila, és Zambriczky Ádám.

A február 4-én induló kurzusra teljesen kezdőként is lehet csatlakozni, nem szükséges előképzettség. 

A Gödör Klub kortárs tánc kurzusán a következő órákon lehet részt venni.

Belső Tánc 

A kurzus elsősorban nem egy tánctechnika elsajátításán alapszik, hanem individuális módon a résztvevők valós lelki élményeit próbálja feldolgozni a mozgáson keresztül az asztrológiát is segítségül hívva. Ki-ki a saját egyéniségén keresztül hozhatja felszínre a benne szunnyadó "belső táncot".

Az órát tartja: Gergely Attila 

 Jógatánc

Az óra folyamán a statikus jóga ászanákat (tartásokat), és a dinamikusabb kortárstánc elemeket egyaránt használjuk. A mozdulatok harmonikus összekötése által létrejön a folyamatos mozgás, megszületik a tánc...

Az órát tartja: Zambriczky Ádám

Talc danse

Egy egységes tánctechnika, amelyben egyebek mellett a klasszikus, modern, jazz-, és hipp-hopp elemek ötvöződnek.

Az órát tartja: Jantner Emese

Európai modern tánc

Kevésbé ismert modern-, és kortárstánc technikák, az alapoktól egészen a bonyolultabb kombinációkig, koreográfiákig.

Az órát tartja: Blaskó Borbála

GÖDÖR KLUB KORTÁRS TÁNC KURZUS ÓRAREND

 

Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

17h30-19h

 

Jógatánc

Belső tánc

Belső tánc

Jógatánc

19h -   20h30

Talc Danse-Kortárs tánc

Európai Modern tánc

Talc Danse-Kortárs tánc

Európai Modern tánc

 

 

1 alkalom 1000 Ft, Havi bérlet: 6000 Ft

Jelentkezni lehet a helyszínen és a [email protected] e-mail címen.

Első óra: 2008. február 4.

És az óráról kijőve még az is lehet, hogy éppen egyik kedvenc zenekarod koncertjére maradhatsz mozgásban!

www.godorklub.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.