Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kovács Ágnes megy Pekingbe

Bár a nyári ötkarikás játékokon versenyzőnként már nem vesz részt Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő a MOB meghívottjaként jelen lesz a kínai fővárosban, és emellett kedden csatlakozott a Peking Szurkolói Klubhoz is.

A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos partnereként augusztusban háromezer szurkolót utaztató Pegazus Sport Tours Kft. még 2006 júliusában huszonkét ötkarikás aranyérmest kért fel, hogy vegyenek részt a klub olimpia előtti hazai rendezvényein, népszerűsítsék a játékokat, Pekingben pedig kísérjék el a drukkereket a versenyekre, közösen biztatva a magyar sportolókat, és váljanak a szurkolói falu esti programjainak főszereplőivé.

- Három olimpián, Atlantában, Sydneyben és Athénban sportolóként már részt vettem, s nagyon örülök, hogy végre szurkolóként is ott lehetek a világ legnagyobb sporteseményén. Versenyzőként az ember mindig azzal van elfoglalva, hogy a maximumot hozza ki magából, ami rengeteg idegeskedéssel és stresszel jár. S azzal is, hogy más sportágak eseményeiből, sőt még a csapattársaink versenyeiből is csak nagyon keveset látunk.

- Atlantában tizenöt évesen jószerivel csak az uszodában voltam Sydneyben és Athénban már több helyre jutottam el, és mindkét helyszínen óriási élmény volt kiszurkolni a férfi pólósok aranyérmét. A görög fővárosban ott voltam a kajak-kenu versenyeken is. Athénban a női pólósokkal kilátogattunk a magyar táborba, ahol fantasztikus volt a hangulat, s ez annyira elvarázsolt, hogy már alig várom, én is részese lehessek ennek az élménynek, immár szurkolóként.

- Mivel még soha sem jártam Kínában, természetesen szeretnék minél több helyre eljutni. A Nagy Falat semmiképpen sem hagynám ki, de ebben a sorban említhetném a Tiltott Várost és a Tienanmen teret is. Örömmel fogadtam el a felkérést a Klubba, hogy huszonegy olimpiai bajnok társammal és háromezer magyar szurkolóval együtt töltsem el az ötkarikás játékok tizenhat napját - mondta el Kovács Ágnes.

A Peking Szurkolói Klub tagjai: Csollány Szilveszter, Czene Attila, Dunai Antal, Fábián László, Gyulay Zsolt, Hegedűs Csaba, Igaly Diána, Kárpáti György, Kósz Zoltán, Kovács Ágnes, Kovács István, Kovács Antal, Magyar Zoltán, Martinek János, Mizsér Attila, Nagy Timea, Novák Ferenc, Pulai Imre, Ránkyné Németh Angéla, Rózsa Norbert, Szabó Bence, Szabó József. A Klub tagja volt a tavaly szeptemberben elhunyt Zsivótzky Gyula is. Szombaton 16 órakor az Asterix az Olimpián című film premier előtti játékos bemutatóján vesznek részt a Peking Szurkolói Klub olimpiai bajnokai.

OTS-Hírvonal, MTI


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.